BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb látványos szakaszában hazánk egyik legjelentősebb vasútfejlesztési projektje: megmozdul egy híd Kelenföldön, aztán fényárba borul – videó!

Megkezdődött Budapest egyik legnagyobb közlekedésfejlesztésének újabb szakasza, amiben a helyükre tolják a Bartók Béla út feletti új, négyvágányos vasúti híd szerkezeti elemeit. A kétszer kétvágányos acélhidat különleges mérnöki megoldással helyezik el. A beruházás a Déli Körvasút II. ütemének részeként valósul meg és jelentősen növeli a fővárosi vasúti közlekedés kapacitását.

Ismét fontos szakaszhoz érkezett a Déli Körvasút II. ütemének építése: megkezdődött a Bartók Béla úti külön szintű közúti-vasúti átjáróban az újonnan összeszerelt kétszer kétvágányos acélhíd első szerkezeti elemének a betolása. Magyarországon az első kétvágányos „network” hálós hídszerkezet a forgalom jelentősebb zavartatása nélkül kerül a helyére. A Déli Körvasút II. ütemének építése hazai, illetve részben IKOP PLUSZ forrásból valósul meg – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium hétfőn.

HZ_17559 A beruházás a Déli Körvasút II. ütemének részeként valósul meg és jelentősen növeli a fővárosi vasúti közlekedés kapacitását.
A beruházás a Déli Körvasút II. ütemének részeként valósul meg és jelentősen növeli a fővárosi vasúti közlekedés kapacitását / Fotó: Havran Zoltán

A Bartók Béla úti csomópontban a Déli Körvasúton a jelenlegi két vágány helyett négy vágány ível majd át a közút és a villamosvágány felett. A támaszközt 15–15 méterrel megnövelik, amivel az mintegy 90 méteressé válik a korábbi 60 méteresről. Ezért a jelenleg betolásra kerülő híd a végleges elhelyezésétől északra, ideiglenes hídfőre kerül beépítésre, ahol átmenetileg biztosítja a vasúti forgalom folytonosságát. A meglévő híd elbontását és a déli oldali al- és felszerkezet elkészültét követően válik lehetővé, hogy az északi híd keresztbetolással a végleges helyére kerüljön a szintén új déli mellé. A teljes kiépítés után az ideiglenes hídfők el lesznek bontva, így mindkét híd a végleges kétvágányú állapotban üzemel.

Az új, négyvágányos műtárgy Magyarország első kétvágányos „network” hálós vasúti hídja lesz, amely nemcsak szerkezeti bravúr, hanem vizuális élményt is nyújt – este díszkivilágítással ragyog majd.

A készülő első kétvágányos híd felszerkezete több mint húsz szállítási egységben érkezett a szerelőtérre, amelyek között 30 tonnát meghaladó tömegű elemek is voltak. A szerkezet tolásához ennél a műtárgynál is tolócsőrt alkalmaz a kivitelező. Ez meghosszabbítja a hídszerkezetet, lehetővé téve, hogy nagyobb távolságra épüljenek ki az ideiglenes támaszok, miközben a szerkezet megőrzi merevségét és stabilitását. Ennek a betolási technológiának a lényege, hogy a hídszerkezet egyben, a közúti, villamos, gyalogos és kerékpáros forgalom jelentősebb zavartatása, a forgalom megállítása nélkül kerül a helyére. A híd betolása a szerelőtérre fektetett tológerenda, a végleges, illetve a toláshoz szükséges ideiglenes támaszok segítségével történik.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában az elmúlt 100 év legjelentősebb budapesti vasútfejlesztése zajlik. A Budapest–Kelenföld és Ferencváros vasútvonalszakasz kapacitásbővítésének építési munkáit magába foglaló Déli Körvasút II. ütem beruházás vissza nem térítendő európai uniós támogatásból és hazai forrásból valósul meg.

2026. január 28. Gubacsi úti vasúti hídbetolás sajtótájékoztató. Az eseményen bemutatjuk a Budapest-Kelenföld és Ferencváros közötti vasútvonalszakasz kapacitásbővítésének építési munkáit, amelyek a Déli Körvasút II. üteméhez kapcsolódnak, valamint a Guba

A vasúti kapacitásbővítés részeként kettő új vasúti megállóhely is létesül a Déli Körvasút Kelenföld és Ferencváros közötti szakaszán, Közvágóhíd és Nádorkert térségében. Hét helyszínen épülnek vasúti műtárgyak. A kettő helyett három, illetve négy vágány létrehozása és az új megállók építése jelentősen megnöveli a vasút elővárosi és városi teljesítőképességét, miközben a csökkentett zajkibocsátású, korszerűbb vasúti infrastruktúra, a nyílászárók cseréje lehetővé teszi, hogy a beruházás környezetében élők számára a fejlesztés javítsa lakókörnyezetük nyugalmát.

A Déli Körvasút fejlesztése nemcsak egy jelentős közlekedési beruházás Budapesten, ennél sokkal több: egy komplex, XXI. századi városfejlesztés, amelynek keretében jelentős zöldfolyosó jön létre a Dunától a budai hegyekig. Az új zöldfelületek javítják a levegő minőségét és enyhítenek a belvárosi környezet hőterhelésén is, azaz élhetőbbé teszik a környezetet.

A beruházás eredményeként a vasút gyors, kényelmes és fenntartható alternatívává válik a dél-budapesti agglomeráció és a város közötti közlekedésben, így jelentősen csökkentheti a gépjárműforgalmat is. A cél, hogy a Déli Körvasút Budapest és agglomerációja számára gyorsabb, megbízhatóbb, fenntarthatóbb és környezetbarát közlekedési lehetőséget biztosítson, miközben országos és nemzetközi vasúti kapcsolatok hatékonyságát is jelentősen javítja.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.