BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megszólalt a BMW csúcsvezére a debreceni gyárról: ami Magyarországon történik, arra nem készültek fel a németek – ha ezt meghallja Nagy Márton, táncra perdülhet

A vártnál gyorsabban fut fel a termelés a debreceni gyárban. A BMW rendelésszáma felülmúlta a várakozásokat, már be is vezették a második műszakot. A cég fontos bejelentést tett.

„A Debrecenben gyártott BMW iX3-as iránti kereslet jelentősen meghaladja a várakozásainkat. Jelentős megrendelések érkeznek magán- és flottavásárlóktól egyaránt, és sok olyan új ügyfelet is megnyerünk, akik korábban még nem vezettek BMW-t” – jelentette ki Oliver Zipse, a BMW Group vezérigazgatója a vállalat 2025-ös eredményeit ismertető hétfői sajtótájékoztatóján.

humanoid,robot,BMW,VMP20250926_bmw_átadó_HAON001
BMW
Felülmúlta a várakozásokat a debreceni BMW-gyár / Fotó: Vida Márton Péter

A Dehír tudósítása szerint Zipse azt is kiemelte, hogy az iX3-ra vonatkozó megrendeléseik tele vannak, és kitartanak az idei év végéig. A gyártási és beszállítói hálózatuk rugalmasságát kihasználva a kereslettel összhangban növelik a kapacitásunkat.

Az eseményen a BMW azt is megerősítette, hogy a tervezettnél jóval hamarabb elindították Debrecenben a második műszakot. Az első német vevők január végén vehették át a Debrecenben gyártott BMW iX3-as autókat.

Jochen Goller, a BMW AG ügyfélkapcsolatokért, márkákért és értékesítésért felelős igazgatója kiemelte, hogy az ügyfelek érdeklődése már most óriási, ugyanis a világpremier óta Európában minden harmadik megrendelt tisztán elektromos BMW az iX3-as modell. Emiatt kell felgyorsítani a termelés felfuttatását, és ezért kellett jóval korábban elindítani a második műszakot Debrecenben.

A Neue Klasse modellcsalád első modelljét, az iX3-ast tavaly ősz óta gyártják a debreceni üzemben, onnan indultak az autók világhódító útjukra. Az európai szalonokban már ott vannak, az Amerikai Egyesült Államokban pedig 2026 nyarán  jelenik meg a piacon.

Pörgeti a gazdaságot is a debreceni gyár

A modellből csak az első fél év alatt több mint 50 ezret rendeltek, és a vevők között szép számmal találni magyarokat is. Ez azért is fontos adat, mert az egész gyárat maximális kapacitáson évi 150 ezer jármű legyártására tervezték, azonban csak fokozatos felfutással. A magas rendelésszám azt jelenti, hogy valószínűleg sokkal gyorsabban fog felpörögni fel a gyár, ami a magyar gazdaság számára is jó hír lehet, miután a közelmúltban többször is a járműipar gyengélkedéséről szóltak még a hírek.

A debreceni üzem Európa egyik legmodernebb gyára, és a BMW iFactory koncepciójának mintapéldája. Ráadásul a BMW Group 32 üzeme közül elsőként a debreceni gyár működik kizárólag megújuló energiaforrásból származó árammal. Az üzem kapacitását és az autóipar tipikus értékláncarányait figyelembe véve az itt előállított hozzáadott érték elérheti az évi 650–700 milliárd forintot.

Ha pedig ehhez a multiplikátorhatást is hozzávesszük (vagyis a pozitív hatásokat a beszállítók, a logisztika, az éttermek, a lakáskiadók vagy a helyi fodrászok szintjén), azzal elérheti a magyar GDP 1-1,5 százalékát is.

A Dehír hozzátette, hogy a debreceni BMW-gyár dolgozóinak száma 4070-re bővült, azonban a toborzás tovább folytatódik.

A BMW Group 2025-ben globálisan mintegy 2,5 millió járművet adott el, nyeresége pedig meghaladta a 10 milliárd euró volt. Oliver Zipse az esemményen azt is bejelentette, hogy 2027-ig több mint 40 új vagy frissített modellt vezetnek be a piacra.

Ez nem tartott sokáig: azonnal hozzá kellett nyúlni a debreceni BMW-gyárhoz – nem tudtak már mit csinálni a németek

A debreceni BMW-gyár már a tervezettnél hamarabb vezette be a második műszakot az új iX3 gyártásához. Az elektromos crossover Európában már a rendelések harmadát teszi ki, a magyar üzem teljes kapacitása pedig évente akár 150 ezer autó is lehet, így a németek gyorsan felpörgetnék a termelést.

Az új BMW iX3 népszerűsége gyorsabb ütemben nő, mint azt bárki várta: a Debrecenben épített gyár már dupla műszakban működik, hogy kielégítse a keresletet. Az elektromos crossover tavaly szeptemberi debütálása óta Európában a rendelések harmadát az iX3 teszi ki. Ez komoly eredmény, figyelembe véve, hogy jelenleg csupán az 50 xDrive verzió érhető el, a további, olcsóbb 40 és 40 xDrive modellek még idén megérkeznek.

A magyar gyár teljes kapacitása évente akár 150 ezer jármű gyártására is alkalmas, és a második műszak bevezetése komoly logisztikai kihívást jelentett, hiszen az üzem teljesen új. Mégis, a BMW sikeresen megoldotta a feladatot, így a Debrecenből származó iX3-ak hamarosan minden európai vásárlóhoz eljutnak, és a nyáron az Amerikai Egyesült Államokban is megkezdődik a szállításuk.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.