Lányi Zsolt volt kisgazda alelnök szerint elhagyott pártja megszűnt ideológiai ihletésű párt lenni, ehelyett vállalkozássá, üzletté vált -- idézi föl a Budapesten szerkesztett angol nyelvű hetilap főszerkesztője, Erik d''Amato a kisgazda parlamenti frakció megfogyatkozásának egyik kísérő eseményét. Abban az országban, ahonnan én jövök, a politikusokat zsigerből szokták azzal vádolni, hogy "szokásos üzletmenet" (magyar szlengben: tatarozás alatt az árusítás zavartalan) szerint intézik az ügyeket. A politikusok meg egymás sarkát taposva bizonygatják, hogy nem "szokásos" ügyintézésről van szó, hanem "a nép ügyeit" tartják szem előtt. Az az érzésem azonban, hogy Lányi valami egészen másról beszél -- sokkal, sokkal rosszabbról.
Mindenekelőtt el kell ismerni, hogy a világ minden országában -- még a kristálytiszta Izlandon is -- akad ilyen-olyan korrupció. "Korrupción" nem azt a kéz kezet mos egyezkedős gyakorlatot értem, amelyre a politikus időnként rákényszerül; azt a természetes ösztönét sem, hogy a kormányzati nagylelkűséget meglovagolva szerezzen választókerületének közbeszerzéssel járó beruházást vagy éppen valamilyen adómentességet. Ez a "szokásos üzletmenet". Inkább akkor beszélhetünk korrupcióról, amikor a szélesebb értelemben vett politikai törekvéseket alárendelik az önérvényesítés vagy -- hogy a lényeghez közelítsünk -- a személyes meggazdagodás szűkebb céljainak. Ez az, amikor a politika üzletté, vállalkozássá válik.
Lehet, hogy egy-két izlandi képviselő nem tud ellenállni a kísértésnek, de az Izlandhoz hasonló országok nem esnek áldozatul az olyan politikai mozgalmaknak vagy politikusoknak, amelyeknek és akiknek egyetlen kitapintható céljuk az, hogy üzletet csináljanak. Ilyesmi az olyan hóttszegény és zűrzavaros országokban fordul elő, mint Nigéria vagy Indonézia, ahol hatalomra jutva állandósítják a szegénységet és az intézmények csődjét. Az állam ilyenkor gyakran már csak a politikai osztály eszköze arra, hogy kicsikarja a kenőpénzt.
A hasonló sajnálatos helyzetekben az a közös, hogy a politikán keresztül vezet a legbiztosabb út a jóléthez és a gazdagsághoz. Ezzel szemben az USA-ban a legdörzsöltebb politikus keresete is bakfitty ahhoz képest, amit egy menő üzletember visz haza. Igencsak meglepődtem 1992-ben, amikor kiderült, hogy New York-i segédszerkesztőként többet kerestem, mint Bill Clinton arkansasi kormányzóként.
Ha Magyarország inkább Izlandra akar hasonlítani, mint Indonéziára, akkor a politikai vállalkozás nem maradhat meg szokásos üzletmenetnek.

Budapest Business Journal