Dicsérni a tőzsdét, nem temetni

Meglehetősen borúlátó elemzések látnak manapság napvilágot a Budapesti Értéktőzsdével kapcsolatban, ami önmagában nem meglepő. Nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy a külföldi nagybefektetők érdeklődése jelentősen csökkent a piac iránt, és a kisbefektetők is elpártolni látszanak a börzétől.
Tény, hogy a forgalom a korábban megszokotthoz képest kevesebb mint felére esett vissza és az is tény, hogy a részvények szépen, lassan fogynak el a tőzsdéről, a blue-chipek száma mára négyre csökkent. Tény, hogy óriási veszteség a vegyipari részvények kiesése ebből a körből. S természetesen az is igaz, hogy a kormány nyugodtan fizetteti meg a gázszámlát a Mollal, mondván: még így is nyereséges.
Tény, hogy a nemrég megjelent vállalati eredmények gyengébbek lettek a vártnál, és az is egyértelműnek tűnik, hogy némely jól ismert kormányzati intézkedés határozottan borzolta a befektetők idegeit.
Mindezek ellenére igencsak meghökkentő volt a világ egyik vezető gazdasági lapjában olvasni a budapesti tőzsdét temető legfrissebb írást. A Financial Times tudósítója által leírtak (VG, 2001. február 16.) nagy része -- sajnos -- fedik a valóságot, de több megállapítás is vitatható.
Nem kétlem, hogy egyes befektetési bankárok vállalati kivonulásokról suttognak, azt viszont enyhe csodálkozással olvastam az FT-ben, hogy a BÉT nagyvállalatainak elege van a kicsiny piacból, és inkább a Nasdaqra, Londonba vagy Frankfurtba vágynak. Nagy kérdés, hogy néhány maradék nagy cégünknek miért érné meg elhagyni a BÉT-et. Még ha figyelmen kívül is hagyjuk a cégekre kemény kötelezettségeket, például vételi ajánlat tételét előíró kivezetési szabályokat, egyszerűen elképzelhetetlennek tartom, hogy egy Mol vagy egy Richter -- ezek forgalmának mintegy felét ma is Londonban bonyolítják -- elégedetlen legyen a BÉT körülményeivel.
Azt pedig a kisebb cégek vezetői is nagyon jól tudják, hogy a BÉT-en közepesnek számító cégek részvényei külföldön jó esetben is a smallcap, vagy a microcap kategóriába esnek, és a jelenlegi piaci hangulatban ott sem számíthatnának a nagy sikerekre.
A magyar pénzügyi szakma tisztában van azzal, hogy milyen helyzetben van a BÉT, és azt is megkockáztatom: épp az ilyen helyzetben árthatnak a legtöbbet a piacnak az ellenőrizetlen pletykák. Főként akkor, ha a világ egyik legelismertebb szaklapjában jelennek meg.
Fennáll persze a veszélye annak, hogy az áramszolgáltatók nyereségét is (tovább) nyirbálja a kormány. Az is elképzelhető, hogy gyógyszerárfronton még lesz néhány kellemetlen meglepetés. Az valószínű, hogy újabb és újabb kisbefektetőknek lesz elegük a tőzsdéből és adják el részvényeiket. Az azonban nehezen hihető, hogy csak úgy lazán meghaljon a budapesti piac.
Jelenleg éppen gödörben van, ez igaz. De nem csak a BÉT-tel van probléma: a környező feltörekvő piacokon hasonló érdektelenség mutatkozik. A régiót eltartó befektetési alapok nem tudnak addig nagyon ugrándozni, amíg az általános hangulat a fejlett piacokon is letargikus.
Amikor 1996-ban beindult a nagy hossz, a piac likviditása még jóval alacsonyabb volt a mainál. Részben emiatt is tudtak az árfolyamok hirtelen igen magasra szökni. Ha likviditási szempontból nézzük a dolgot, az ázsiai válság, majd az orosz összeomlás épp jókor jött. Az árfolyamok ekkor már eljutottak a megfelelő szintre, ugyanakkor olyan események következtek be, melyek teljesen felborították a kereslet és kínálat egyensúlyát, így jelentős forgalmat hoztak magukkal. A tavalyi év elején az amerikai dübörgő hossz még Budapestre csalt vakmerő befektetőket, akik hajlandóak voltak ? la Nokia a Matávot is megzsákolni 2500 forinton, ezt követően viszont vevők hiányában elkezdődött a csorgás. Az alapkezelők megmondták: amíg Amerika remeg, addig ide pénz nem jön. A gond most az, hogy még mindig remeg, olyannyira, hogy felmerült: a világ legerősebb gazdasága egyszerre képes nulla növekedést és inflációt produkálni.
De próbáljunk meg optimistának lenni: ahhoz képest, hogy mi zajlik manapság a világ tőzsdéin, nem állunk annyira rosszul. Makrogazdaságilag nincs különösebb gond, a legnagyobb társaság, a Matáv piacán még mindig jelentős a forgalom. Igaz, ez most nagyrészt a hatalmas eladások miatt van, ez viszont azt bizonyítja, hogy a fundamentumokra igenis figyelnek a befektetők. Az OTP és a Richter forgalma is többször eléri az említésre méltó szintet, e két papír piacán ráadásul időről időre feltűnnek jelentős külföldi vevők is. E három papír ma a piac reménye, kiegészülve a Mollal, ahol a gázüzlettel kapcsolatos jó hírek bármikor okozhatnak forgalmi és árfolyammegugrást. Akármilyen helyzetben is van tehát ma a magyar piac, a Richter és az OTP példája azt bizonyítja, hogy a minőségi részvényeket a befektetők akkor is megveszik, ha a világ a feje tetejére áll.
Jelenleg ez a négy blue-chipünk van. Ezek viszont szinte biztosan meg is maradnak, ami önmagában garancia arra, hogy nem hal meg egykönnyen a magyar részvénypiac. S ha előbb-utóbb fordul a széljárás a világ tőzsdéin, az több pénzt hoz a feltörekvő piacokra is. Hogy ez két hónap múlva vagy évek elteltével lesz, hogy addig még 5, vagy 50 százalékot esnek a főbb indexek, nehéz megjósolni. Ha viszont bekövetkezik, a jó kilátásokkal rendelkező közepes cégek is a figyelem középpontjába kerülhetnek, s ennek nyomán az sem lenne meglepő, ha váratlanul újabb kibocsátók kopogtatnának a BÉT kapuján.
Ez viszont még kétségtelenül évek kérdése.
A szerző a Világgazdaság munkatársa