Okos Katica módjára próbálja rendezni a kormány a külhoni magyarok helyzetét. Hozna is, meg nem is, adna is, meg nem is. Tagadhatatlan a cselekvő igyekezet, hogy a jobbközép pártok gesztust tegyenek azoknak, akik önhibájukon kívül veszítették el magyar állampolgárságukat. Ugyanakkor a belső kommunikáció azt hangsúlyozza -- tekintettel a különböző felmérésekre, miszerint a magyar társadalomban erősödő idegenellenesség alól a határon túliak nem számítanak kivételnek --, hogy a státustörvény az otthon maradást szolgálja, segít megakadályozni a szülőföld elhagyását.
Vagyis jövőre (amikor a tervek szerint a törvény életbe léphet, mindössze néhány hónappal a választások előtt,) a kormánypártok már jóleső elégedettséggel hivatkozhatnak majd arra, hogy ténylegesen tettek valamit a szomszédos államokban élő magyar közösségek nemzeti azonosságtudatának megőrzésére. Ám a kedvezményezettek még éppen csak elkezdhetik felmérni, hogy valójában mennyivel kevesebbet is kapnak annál, mint amire a korábban gerjesztett remények alapján jogosultnak érzik magukat.
Itt nem is elsősorban a külhoni állampolgárságra vonatkozó igény elutasításáról van szó, amelynek előtérbe helyezésével a Magyarok Világszövetségének csupán önnön költségvetési támogatása megvonását sikerült elérnie. Ám a kedvezmények köre is pontosan körülhatárolható, valahogy úgy, mint a nyugati bevásárlóközpontok bónuszfüzeteié, ahol a látszólag nagyvonalú engedmények valójában jól átgondolt üzletpolitikát takarnak. Így az ellenzéknek nem könnyű fogást találnia, a törvénytervezet végül is biztonságosan belül marad a társadalmi tűrőképesség határán, a kilátásba helyezett 8 milliárdnyi ráfordítás két év alatt pedig elfogadhatónak tűnik. (Más kérdés, hogy a büdzsé tartalékalapja az egyre inkább a mesebeli terülj-terülj asztalkám szerepét veszi át: árvízkárosultaktól külhoni magyarokig, mindenkinek jut egy-egy nagyobb falat vagy legalább morzsa.) Tekintetbe véve, hogy a várakozások szerint a lehetőséggel, az arcképes igazolvány kiváltásával legalább 800 ezren élnek majd, aligha lesz tartható az az ellenzéki vád is, hogy a törvény csupán a szelektív klientúraépítésre jó. A jogosultak köre túl nagy, a tényleges kedvezmények mértéke meglehetősen behatárolt ehhez.
Okos Katicát idézi az is, hogy a nemzetközi szempontból legkényesebb kérdésre, a hosszabb magyarországi tartózkodás, illetve a beutazás szabályozására a törvény szinte csak utalásszerűen tér ki, azt az idegenrendészeti jogszabály megalkotására hárítja át. Így egyelőre kevésbé kerül a reflektorfénybe az is, hogy a három hónapos munkavállalás engedélyezését is újra kell majd gondolni, ha Magyarország uniós taggá válik. Közben azért csendben már megfogalmazódott, hogy Schengen magasabb rendű jogszabály, mint a státustörvény, utóbbinak kell igazodnia az előbbihez.
Igaz, az uniós csatlakozás legjobb esetben is csak három év múlva lehetséges, a választásokat viszont jövőre tartják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.