Külhoniak státusban

Okos Katica módjára próbálja rendezni a kormány a külhoni magyarok helyzetét. Hozna is, meg nem is, adna is, meg nem is. Tagadhatatlan a cselekvő igyekezet, hogy a jobbközép pártok gesztust tegyenek azoknak, akik önhibájukon kívül veszítették el magyar állampolgárságukat. Ugyanakkor a belső kommunikáció azt hangsúlyozza -- tekintettel a különböző felmérésekre, miszerint a magyar társadalomban erősödő idegenellenesség alól a határon túliak nem számítanak kivételnek --, hogy a státustörvény az otthon maradást szolgálja, segít megakadályozni a szülőföld elhagyását.
Vagyis jövőre (amikor a tervek szerint a törvény életbe léphet, mindössze néhány hónappal a választások előtt,) a kormánypártok már jóleső elégedettséggel hivatkozhatnak majd arra, hogy ténylegesen tettek valamit a szomszédos államokban élő magyar közösségek nemzeti azonosságtudatának megőrzésére. Ám a kedvezményezettek még éppen csak elkezdhetik felmérni, hogy valójában mennyivel kevesebbet is kapnak annál, mint amire a korábban gerjesztett remények alapján jogosultnak érzik magukat.
Itt nem is elsősorban a külhoni állampolgárságra vonatkozó igény elutasításáról van szó, amelynek előtérbe helyezésével a Magyarok Világszövetségének csupán önnön költségvetési támogatása megvonását sikerült elérnie. Ám a kedvezmények köre is pontosan körülhatárolható, valahogy úgy, mint a nyugati bevásárlóközpontok bónuszfüzeteié, ahol a látszólag nagyvonalú engedmények valójában jól átgondolt üzletpolitikát takarnak. Így az ellenzéknek nem könnyű fogást találnia, a törvénytervezet végül is biztonságosan belül marad a társadalmi tűrőképesség határán, a kilátásba helyezett 8 milliárdnyi ráfordítás két év alatt pedig elfogadhatónak tűnik. (Más kérdés, hogy a büdzsé tartalékalapja az egyre inkább a mesebeli terülj-terülj asztalkám szerepét veszi át: árvízkárosultaktól külhoni magyarokig, mindenkinek jut egy-egy nagyobb falat vagy legalább morzsa.) Tekintetbe véve, hogy a várakozások szerint a lehetőséggel, az arcképes igazolvány kiváltásával legalább 800 ezren élnek majd, aligha lesz tartható az az ellenzéki vád is, hogy a törvény csupán a szelektív klientúraépítésre jó. A jogosultak köre túl nagy, a tényleges kedvezmények mértéke meglehetősen behatárolt ehhez.
Okos Katicát idézi az is, hogy a nemzetközi szempontból legkényesebb kérdésre, a hosszabb magyarországi tartózkodás, illetve a beutazás szabályozására a törvény szinte csak utalásszerűen tér ki, azt az idegenrendészeti jogszabály megalkotására hárítja át. Így egyelőre kevésbé kerül a reflektorfénybe az is, hogy a három hónapos munkavállalás engedélyezését is újra kell majd gondolni, ha Magyarország uniós taggá válik. Közben azért csendben már megfogalmazódott, hogy Schengen magasabb rendű jogszabály, mint a státustörvény, utóbbinak kell igazodnia az előbbihez.
Igaz, az uniós csatlakozás legjobb esetben is csak három év múlva lehetséges, a választásokat viszont jövőre tartják.