Ostyakesergő

Napok óta aggodalmasan figyeljük a Győri Keksz Kft. és a Danone körüli híreket. Bevallom, ez esetben csupán fogyasztóként érdeklődünk az ügy iránt. A család ugyanis meglehetősen szereti a győri édességeket. Kedvenceink közé tartozott (már nem lehet kapni) a fóliába csomagolt nápolyi, szükségből pedig újabban a zacskós keksz.
Baráti társaságban, ha szóba kerül, szinte mindenki álmodozva emlegeti azokat a termékeket, amelyeket az idő lesodort az üzletek pultjairól. Persze ennek a listának a hossza az életkorral egyenes arányban nő. A bővülés pedig aligha állt meg. Persze mindez a hatékonyság és jövedelmezőség jegyében zajlik.
Viszonylag kezdő közgazdászként volt szerencsétlenségem egy vidéki ostyaüzem többtucatnyi dolgozójának bejelenteni: a cég gazdasági megfontolásokból kénytelen bezárni munkahelyüket. A lehangoló aktus ráadásul karácsony előtt történt. Egy olyan környéken, amely nem bővelkedett munkalehetőségben. A közlés helyszínén uralkodó hangulat, az elhangzott szavak elképzelését mindenkinek a saját fantáziájára bízom.
Számomra mindenesetre elég lidércnyomásos emlék maradt az ügy. A számokat ismerve viszont -- legalábbis akkoriban -- egyértelmű volt, hogy nincs választási lehetőség: az üzem többe kerül, mint amennyit hoz, a termelés fokozása csak a veszteséget növeli, a gyár eladására pedig semmi esély, ergo be kell zárni.
Az ott készült ostya egyébként az életem során megkóstoltak közül a legfinomabb volt. Az elavult berendezéseket pedig egyszerűen gyönyörűnek találtam.
Ki ne látná be, hogy a kicsi valóban szép. A kisebb szériában készített termékek pedig különlegesebbek, szebbek, kívánatosabbak. Ez egyértelműen látszik például a csiszolt üvegtárgyaknál, kézzel festett porcelánoknál (hogy a festményekről és műtárgyakról ne is beszéljünk). Ezek vevői ugyanis elismerésüket és csodálatukat hajlandók gyarló földi javakkal is kifejezésre juttatni.
Az élelmiszereknél is akad, amelyek árában tükröződhet a különlegesség. Az ostyák és kekszek azonban egészen biztosan nem tartoznak ebbe a kategóriába.
A modern kor követelménye a mind jobb hatékonyság, a gépek és emberek maximális kihasználtsága. Ettől gyarapodnak a cégek, fejlődik a gazdaság.
Vagy talán mégsem ilyen egyértelmű a helyzet?