Médiapatt

A médiatörvény jogharmonizációs célú, tartalmában csekély, jelentőségében annál nagyobb súlyú módosítása kapcsán kialakult patthelyzet feloldása csak úgy lehetséges, ha az egyaránt markáns pozíciót elfoglaló oldalak valamelyike meghátrál. A jogszabály, kétharmados lévén, egyszer már elbukott a parlamentben, s az előzetes nyilatkozatok hasonló sorsot körvonalaznak számára ezúttal is.
A másodjára lefolytatott általános vitában kiderült, egyelőre a Fidesz, illetve az MSZP és az SZDSZ sem hajlandó feladni érveit. Utóbbi pártok ragaszkodnak ahhoz, hogy előbb a közmédiumok kuratóriumainak elnökségeiben kialakult egyenlőtlenséget számolják fel. Köztudott, az ominózus testületekben hosszú ideje csak a kormánypártok képviseltetik magukat; az ellenzék anno amiatt maradt körön kívül, mert a MIÉP legalább annyi helyet követelt a testületekben, mint a nála nagyságrendekkel nagyobb MSZP.
A médiatörvényben rögzített, ez idő szerint érvényes szabályozás alapján lehetetlennek tűnik az elmozdulás, azaz a jogszabály e pontokon is indokolt módosítása nélkül kilátástalan Martonyi János külügyminiszter egyeztetésre irányuló kezdeményezése. Arra ugyanis senki sem számíthat reálisan, hogy egy új helyzetben a Fidesz visszakozásra bírhatná a MIÉP-et; a legnagyobb kormánypárt nem ismerheti el, hogy a szálakat saját forgatókönyvírói bogozták. (Jó okkal próbálkozik éppen a külügyminiszter; az aktuális fejezet lezárásának eltolódása az ő munkájának hiányosságaként, az ország uniós felkészülésének hézagaként tükröződik vissza.)
A jogszabály médiakuratóriumokra vonatkozó passzusainak átformálásához pedig a Fidesznek kellene vállalnia a kompromisszumot. Ez megkerülhetővé tenné a MIÉP-et, s praktikusan sem vethető el: az SZDSZ Országgyűléshez benyújtott tervezetének egyik, a parlamenti arányokat előtérbe helyező változata kétségkívül ésszerű és igazságos. Más kérdés, hogy a legnagyobb kormánypárt vegytisztán politikai és presztízsokokból képtelen rokonszenvezni bármely szabad demokrata indítvánnyal.
A kiegyezés okvetlenül feltételezné annak belátását, hogy a kuratóriumi elnökségek kisajátítása mit sem ért az elmúlt években. A koalíció vezető erejének ildomos lenne erre rájönnie, ám effélét sejtető jeleket ez ideig nem figyelhettünk meg.
Csak egyvalami derült ki: a közmédiumok szerepe a politikai erőviszonyok alakításában egyre elhanyagolhatóbb.

Gazda Albert-->