Történelmi találkozók

Lehet persze történelminek is minősíteni, de talán csak logikus, hogy amikor a már egy évtizede akuttá vált balkáni válság újabb háborúval fenyeget, akkor a NATO abban a tagállamában tanácskozzék erről, amelynek atlanti felvétele bizonyos mértékben a délszláv kihívásra adott nyugati válasz következménye volt (lásd Taszár). Budapesten, a Balkán szomszédságában ugyanis még plasztikusabban kirajzolódik, mi lehet a jelenkori küldetése az atlanti szervezetnek: az amerikaiakat bent kell tartani Európában, a Balkánt meg kell őrizni a kontinensnek, az iszlám fundamentalizmust pedig távol tartani.
Mindehhez a mostani nagyszabású diplomáciai találkozó is adott támpontokat. A legerősebb nyugati katonai szervezet képviselői ugyanis egyetértettek abban, hogy tévutat jelent az az eddigi diplomáciai puhatolózás, amely végül alkupozícióba emelhetné a macedóniai albán gerillákat. A Nyugat-barát macedón vezetés akciói egységes támogatást kaptak, s ennek azonnali kedvező hatását leginkább a Budapest és Szkopje között ingázó Javier Solana mérhette le, miután az egységkormány egyben tartására irányuló közvetítő erőfeszítése végül is eredményre vezetett.
További részeredmény, hogy Budapesten Amerika is beállt a NATO-sorba. Colin Powell, a Bush-adminisztráció "galambja" biztosította partnereit, hogy nem akarnak kivonulni a Balkánról, avagy csökkenteni erőiket, legfeljebb azon gondolkodnak, hol lehetne a harcoló alakulatokat rendőri-csendőri egységekkel felváltani. A Washingtonból korábban érkező üzenetekhez képest árnyalt, konszenzusos megfogalmazás persze nem csupán Powell egyéniségéből, de a váratlan amerikai belpolitikai fordulatból -- a republikánusok szenátusi többségének az elvesztéséből -- is fakad.
A felsőházi inga még visszalendülhet ugyan, de a képlékeny helyzetben -- mint azt a szenátusi demokraták már jelezték is -- épp a külpolitika lehet az egyik olyan terület, ahol elakadhat az eddigi Bush-henger. Annyi Budapesten lemérhető volt, hogy a capitoliumi történések hatása alatt a Fehér Ház képviselői óvatosabban fogalmaznak a rakétavédelmi tervek ügyében, miközben nemcsak az oroszok, de egyes ódzkodó európai szövetségesek is az elmúlt heteknél határozottabban adnak hangot fenntartásaiknak. További budapesti benyomás, hogy a NATO-rendezvényen talán karakteresebb és nagyobb hangsúlyt kaptak az önálló európai véderővel kapcsolatos tervek, mint azt a túlparton szerették volna. A transzatlanti egyensúlykeresés egészére kihathat, hogy a február óta átütő lendülettel akciózó republikánusokat most mintha "térdelő helyzetbe" küldték volna le.
Ilyen tétek mellett nem csoda, hogy a bővítés nem került napirendre Budapesten, bár a magyar diplomácia szerette volna hangsúlyosabbá tenni a kérdést. Ám ameddig egyes alapkérdések nem dőlnek el, felesleges is találgatni, hogy "kik" és "mikor". Erről talán majd egy másik találkozó dönthet, egy másik közép-európai újoncnál, jövőre, Prágában. Ahol a publicisták és a politikusok talán máris azt mérlegelik, hogyan lehet tovább fokozni a történelmi jelzőt.