Választási hangolás

Egy év van a választásokig -- kinek sok, kinek kevés ez az idő. A nyári kánikula és az ezt kísérő, sokak által nagyon várt, üdítő politikai szünet beállta előtt a pártok az elmúlt hét végén is igyekeztek bebiztosítani, illetve javítani pozícióikat. Ha ezt a mozgolódást próbáljuk értékelni, érdemes a négy évvel ezelőtti nyárelőt felidézni. Az akkori utolsó egy esztendőt ugyanis már az 1998-as eredmények ismeretében lehet vizsgálni.
1997 májusában az akkori miniszterelnök, Horn Gyula, valamint egyre izmosodó kihívója, Orbán Viktor is gyakran fejthette ki véleményét nagyinterjúk formájában az országos lapok hasábjain. Feltűnő különbség a mai helyzethez képest, hogy Horn Gyulának kínos gyakorisággal kellett magyarázkodnia az MSZP csökkenő rokonszenvindexe, valamint a szocialisták egyes körei által hangoztatott azon vélemények miatt, miszerint a pártelnöki és a kormányfői posztot szét kellene választani. Nem teremtett pozitív kommunikációs környezetet Horn számára az sem, hogy a mélypontot jelentő 1994--95-ös időszak után már látszottak ugyan a gazdasági növekedés határozott jelei, ám ennek áldásait még csak egy igen szűk réteg érezhette. A leginkább kellemetlen téma minden bizonnyal az SZDSZ-hez fűződő "veszekedős" viszony lehetett. A kisebbik kormányzó párt négy évvel ezelőtt éppen a vatikáni szerződés néven elhíresült egyezmény miatt nyüstölte az MSZP-t, pontosabban Horn Gyulát.
Orbán Viktor ma kényelmesebb helyzetben van. A közmegítélés szerint meglehetősen szenilisnek tartott kisgazdák (hogy csak szalonképes jelzőt említsünk) saját maguk szétverésével vannak elfoglalva. Miközben délutánra már elfelejtik, kit zártak ki délelőtt, folyamatosan azt a látszatot keltik, hogy mellettük a fideszesek komoly és megbízható államférfiak.
Támadások helyett a pártelnöki poszton bemutatott ravasz húzások révén Orbán Viktor két megbízható segítőt kapott. Kövér és Pokorni a testőrszereptől kezdve az intellektuális harmóniafelelősig mindent képes eljátszani a miniszterelnök mellett és helyett, aki így kedvére válogathat majd a kellemes fellépések között. Hármójuk közül viszont egyiknek sem kell jelenleg a párt népszerűsége miatt magyarázkodnia, az 1997 óta tartós és erős gazdasági növekedés áldásos következményei pedig talán attól is megmentik a kormányt, hogy olyan kérdésekre kelljen érdemben választ adnia, mint például arra: miért nem épül az autópálya az ígért ütemben, vagy mi lett a nyugdíjasok helyzetének javításával?
Orbán Viktor egyébként találna érdekes gondolatokat saját, négy évvel ezelőtti nyilatkozataiban. Az akkor ambiciózus ellenzéki vezető gyakran mondogatta: "A kormány kész áthágni az alkotmányos rend kereteit, ha ezt érdekei megkívánják." A kormány jelenlegi feje ebben valószínűleg nem ismétli majd önmagát, és vélhetően a külföldi tőkéről tett sarkos megjegyzésekkel sem úgy operál majd, ahogyan azt négy esztendővel ezelőtt, a zeneakadémiai kampányhangolóján tette. Akkor az MSZP--SZDSZ kormány "külföldieknek adta el a magyar energiaszektort, ugyanúgy, mint a Mol Rt. jelentős részét". Az "idegenszerűség" tekintetében Orbán kétségkívül finomított álláspontján, ám a Danone-ügy megmutatta, hogy a választásokhoz közeledve hogyan lehet egyszerre integrációpárti és globalizációellenes szózatokat hangoztatni.
Még egy év van a választásokig -- biztosak lehetünk abban, hogy szólamokban nem lesz hiány, még akkor sem, ha idén a Zeneakadémia nem került a kampányfelelősök látókörébe.