Bécsi anziksz

A bécsi vállalkozók érdeklődését felkeltette az a vita, amelyet a közelmúltban az Alsó-ausztriai Gazdasági Kamara rendezett a herrengassei székházában. Öröm volt hallani, amikor a kamara alelnöke érvekkel támasztotta alá, miért lenne Ausztria számára fontos, hogy Magyarország mielőbb az Európai Unió teljes értékű tagjává váljék. Az adatok sokaságát sorakoztatta fel, amelyek meggyőzően bizonyítják ennek hasznát az osztrák üzleti körök részére. Igyekezett eloszlatni azokat az aggályokat, amelyek bizonyos osztrák körökben merülnek fel a munkaerő szabad áramlása kapcsán. Magyarország részéről ilyen veszéllyel nem kell számolni -- érvelt, hivatkozva arra, hogy például Győr térségébe a szomszédos Szlovákiából százak járnak át naponta dolgozni -- a nyugat-magyarországi régióban jelentkező munkaerőhiány miatt. A fórumon részt vett tagvállalkozók kérdéseiből is kitetszett a jóindulat.
Mindezzel lényegében egybevágott az, amit az Osztrák Gazdasági Kamarában, a gazdasági minisztériumban, az Osztrák Gazdaságkutató Intézetben (Wifo), a külügyminisztérium vezető tisztségviselőjével folytatott háttérbeszélgetéseken elhangzott, valamint hat osztrák cégnél (Kapsch AG, Österreichischer Kunststoff Kreislauf AG, Raiffeisen Zentralbank, Porr Umwelttechnik GmbH, APC Interactive, Bene Büromöbel) tett látogatás során hallhattunk.
Beszélgetőpartnereink -- némi finomhangolással, kiegészítéssel, bizonyos aggályok kifejezésével -- lényegében megerősítették, amit Ferrero Waldner külügyminiszter asszony előző heti budapesti látogatása során hangoztatott. Ennek pedig az a lényege: az osztrák társadalom túlnyomó része támogatja Magyarország mielőbbi EU-csatlakozását. Ám a munkaerő és a szolgáltatások szabad áramlása tekintetében bizonyos átmeneti intézkedések bevezetését tartja szükségesnek.
Egyébiránt minden szinten elismerően nyugtázták hazánk eddigi jó gazdasági teljesítményét, az országot a jövőben is fontos kereskedelmi partnernek, befektetési telephelynek tekintik. Messzemenően számítanak a gazdasági kapcsolatok további bővülésére.
Ám az ördög mindig a részletekben van. Ezért nem volt véletlen, hogy szóba került, gyorsítani kellene egyes országrészek infrastruktúrájának fejlesztését, például Debrecen, Szeged térségében. Ennek elmaradása esetén félő, hogy a külföldi tőke továbbmegy, elkerülve hazánkat. Bőven akadna tennivaló a környezetvédelem javítása, a korrupció elleni küzdelem fokozása, a romakérdés megoldása terén is. Mindezt persze kedvesen, kellő tapintattal adták elő. Udvarias mosolyban sem volt sehol hiány.
A fő gondot -- rímelve Ferrero Waldner asszony felvetésére -- továbbra is a szerintük várhatóan gondot okozható határ menti ingázás, a munkaerő és a szolgáltatások szabad áramlása területén látják. Példaként említették az építőipart: egy osztrák építőipari dolgozó jövedelme kilencszer nagyobb, mint egy magyaré. Nem kell-e tartani az olcsó magyar konkurenciától?
A csatlakozási dátum továbbra is a "lebegtetés" kategóriájában található. Kérdésünkre a bécsi Raiffeisen Zentralbanknál 2004. január 1-jei időpontot említették, de -- óvatosságból -- ennél későbbi időponttal is számolnak, munkahipotézisként. A kulcsfontosságú osztrák főhatóságoknál szintén 2004. január 1-jei időpontról hallhattunk, ugyancsak szigorúan munkahipotézisként.
Csak remélhetjük, ez a dátum kerül majd be az európai iskolások történelemkönyvébe: nem ismétlődik meg -- kicsinyes akadékoskodások miatt -- az, amit a jó nyolcvan évvel ezelőtti, Európa jövőjére messzemenően kiható versailles-i békeszerződéssel kapcsolatban olvashattunk (A History of Europe, by A. A. L. Fisher; Edward Arnold and Co., London, 1936): "...mindenki érezte, hogy nagy alkalmat szalasztottak el. Az államférfiak nem nőttek fel az események nagyságához"...