Támogat(lak)
Az állam bőkezű és tanulékony. Bőkezű, mert a lakásra vágyóknak több állami támogatást ad. Tanulékony, mert ezt a megnövelt támogatást csak az újonnan kötött szerződésekre biztosítja.
Szép példája ez annak, amikor az állam a gazdálkodókról vesz mintát. Több bank is előszeretettel alkalmazta ugyanis, hogy a kamatok általános csökkenésére nem a régebbi feltételek változtatásával, hanem új konstrukciók bevezetésével reagált. Azoknak tehát, akik már felvettek hitelt (vagyis ügyféllé váltak), a terheik nem csökkentek. Nem csak a bankok az egyetlenek, amelyek (akik) csáberejüket nem a meglévő partner megtartására, hanem mások meghódítására tartogatják.
A legnagyobb zsonglőr egyébként ezen a téren az OTP Bank volt. Akadt olyan időszak, amikor annyiféle lakáshitelfajta szerepelt a pénzintézet kínálatában, hogy beleszédült, aki az egészet át akarta tekinteni. A tapasztalat pedig azt mutatta, hogy mindezt cseppet sem sínylette meg a legnagyobb magyar bank népszerűsége.
Kérdés persze, hogy ez a lakástámogatásoknál is így lesz-e. Lehet, hogy a régebbi hitelfelvevők most kissé morcossá válnak. Annál is inkább, mivel érvelhetnek azzal, amivel a kormány is: a lakáspiaci mobilitás a gazdasági fejlődés motorja lehet. Az új lakásépítés az egyik legfontosabb konjunkturális tényező. A frissen épített otthonok azonban csak akkor tudnak kellő számban elkelni, ha a régi lakások is eladhatók -- érdemes tehát ezt a kört is jobban támogatni. A növekedés pedig a költségvetést is gyarapítja, vagyis a pluszjuttatásokra megteremtődik a fedezet.
Én egyébként a magam részéről úgy döntöttem, várok, amíg a lakásokat ingyen adják, sőt még némi pénzt is biztosítanak (hadd virágozzék föl a magyar agrárgazdaság, kereskedelem is!) borra, kalácsra.
Kár, hogy erre már nem lesz idő.


