Amúgy diákosan

A kormány (mint az tőle más dolgokban sem idegen) fiatalos hévvel és körültekintéssel két legyet akart ütni egy csapásra: az előző kabinet szarvashibáját kiküszöbölve olcsó hitelt biztosít a diákoknak, és gondoskodik a szívének manapság már kedves Postabank jövőjéről is. Az elgondolás a maga nemében majdhogynem zseniális volt. A Postabank ugyanis hosszú távra szerezhetett volna így ügyfeleket. Ráadásul nem is éppen a legrosszabb körből.
Az innovatív gondolkodást persze nem minden esetben értékeli kellőképpen a környezet. Először a bankszövetség tiltakozott élesen az ellen, hogy az egyik piaci szereplőt az állam ilyen nyíltan előnyben részesíti a többiek kárára. A szövetség levelére persze csak lesajnáló hallgatás volt a válasz. Most viszont a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is hasonló okból kezdett vizsgálódni az ügyben. Erre egyébként csak azért kerülhetett sor, mert konkrét bejelentés érkezett: egy diák kifogásolta hitelkérelmének elutasítási indokát (nem nyitott folyószámlát a Postabanknál).
Érdeklődve várjuk, hogy a GVH valóban rákoppinthat-e az -- erőfölényével egyébként sokak szerint számos területen alaposan visszaélő -- állam orrára. Rebellis vérünk reménykedve várja az igent.
Annak ellenére, hogy tudjuk, az ügyfelek bankhoz kötése mesterségesen -- mint láthattuk azt akkor, amikor felsőoktatási intézmények egy-egy pénzintézettel állapodtak meg, így diákjaik például ösztöndíjukhoz csak onnan juthattak hozzá -- tulajdonképpen reménytelen feladat. És annak ellenére, hogy azt sem nehéz felmérni: a most vadul kapálódzó bankok többsége csak az államilag támogatott diákhitelezés bevezetése után eszmélt rá, milyen fontosak is számára a fiatal ügyfelek. Csakúgy, mint ahogy a lakáshitelkamatok csökkentésére sem éppen önként szánták rá magukat a pénzintézetek.
Az az állam viszont, amely nem elégszik meg azzal, hogy a megfelelő környezetet biztosítsa, a piacot is maga akarja helyettesíteni, identitászavarral küzd.
Talán még kinövi.

B. Varga Judit-->