Bővítési francia saláta

Csupán emlékeztetőül: Védrine, ugye, múlt hétfőn fejtette ki az EU-tagországok külügyminisztereinek ülésén, hogy a tagjelölt államok kezelésekor kerülni kellene a két balkáni jelölt -- Bulgária és Románia -- látványos kirekesztését a közeli csatlakozásra esélyesek köréből. Észrevételét egész pontosan -- hírek szerint -- kérdés formájában tette meg, azt firtatva, vajon valóban bölcs dolog-e az említett két országot már a becslések és előrejelzések szintjén is kihagyni, felvetve ezzel a politikai destabilizálódás veszélyét? Nem volna helyesebb olyan erőfeszítésekre összpontosítani, amelyek esélyt adhatnak számukra a gyorsabb felzárkózásra? Azt már a sajtó munkatársainak tette hozzá, hogy amikor tíz tagjelölt együttes csatlakozását "reális" alternatívának minősítik, akkor maga részéről nem látja be, miért ne lehetne eleve tizenkettőből kiindulni.
Az első brüsszeli reakciók alapvetően úgy értelmezték a kijelentéseket, mint amelyek egyfajta "super big bang"-re tett francia kísérleti léggömbök, s amelyek végső célja a csatlakozási folyamat lassítását eredményező körülmények előidézése. A hét során azonban diplomáciai és sajtóforrásokból az is kitűnt, hogy -- meglehet eltérő megfontolások alapján, de -- a francia megközelítéssel készek szimpatizálni német, olasz, portugál, belga és finn diplomáciai körökben is. Innen kezdve vált különösen érdekessé a valós miértek és motívumok betájolása.
A lehetséges végletek világosak: bővítési szempontból lehetnek rossz- és jóindulatúak és lehetnek naivak is. Az előbbiek legegyszerűbb -- és valahol legátlátszóbb -- esete, amikor valaki azért akarja tovább pumpálni a potenciális tagjelöltek táborát, mert ezzel még nagyobb esélyt adhat a folyamat lassításának. Akár azért, mert 12 tagjelölt együttes kezelése még nehézkesebbé teheti a tárgyalások alakulását (bár már ma is 12 országgal tárgyalnak), akár azért -- és igazából még ez lehet működőképes alternatíva --, mert 12 ország már olyan "kritikus tömeg", amire mutogatva sok érv más megvilágításba kerülhet. Például így talán már meggyőzhetők az egyelőre őszintén 2004/2005-ös tagfelvételben gondolkodó (vagy legalábbis ebbe beletörődő) tagtársaknak is, hogy a taglétszám közel megduplázásához előbb igenis át kellene még esni a közös mezőgazdasági és regionális politikák újabb reformján, ha másért nem, hát költségvetési megfontolásból. Ezen érvelés szerint a leghelyesebb volna higgadt fővel eljárni, és előbb átszabni a költségigényesebb belső politikák pénzosztó szabályait, aztán kitárgyalni -- immár ez alapján -- egy új (2007-től kezdődő) közös költségvetést, és csak arra "rászabadítani" a sok szegény rokont.
A kérdés most már csak az, hogy mindazok, akiknek hirtelen szimpatikus lett a "tizenkettők" együttes kezelése, vajon tényleg ezt az egy "eltérítő" forgatókönyvet tarthatják-e célnak? Vajon aki azt mondja, hogy ne zárjunk ki évekre előre országokat a listáról, valóba mindet egyszerre fel is akarja venni? Vagy másról (is) lehet szó? Értelmezési szempontként merült fel például, hogy valóban egy kicsit drasztikus volt a bizottsági jelentésben az, ahogy mindent lehetségesnek ítélt a tízeknél, s lényegében semmire nem látott esélyt különösen a románoknál. Még ha jó okkal tette is, az ilyen kezelés arra vezet, hogy az érintett végképp feladja. Pedig az sem érdek. Ennyiből EU-részről az igazi játék sokak szerint az lehet, ha úgy kezeli a "két balkánit", hogy ők is az "igazi" jelöltek között érezhetik magukat, miközben nem feltétlen tesz kötelező ígéretet arra, hogy ez egyidejű taggá válást is jelent majd. Csak a lehetőségét... A cél mindenesetre: fenntartani az erőfeszítést, hagyni égni a lángot. És aztán majd úgyis a tények döntenek, a maguk idején.
Akadnak szakértők, akik úgy vélik, hogy mindenki túlságosan bedőlt általában is a "big bangezésnek". Pedig nem a biztos taggá válás lett beígérve már a "tízeknek" sem, hanem annak lehetősége. Hogy mindenki továbbra is egyformán húzzon (különösen a lengyelek). "Lásson perspektívát." Ennyiből Védrine felvetésének is lehet olyan olvasta, hogy túl korai még eleve kizárni országokat. Hiszen a tényleges döntésig van még minimum egy, másfél év. Addig most már mindig másodrendű szerepben kell feszengeniük? Hát nem jobb együtt kezelni az egész csoportot, mint a NATO teszi a kilenc tagjelölttel? Aztán majd a végén, a meghívás pillanatában elő lehet húzni az igazi érveket, az alapján, ami akkor látszik és ami akkor tűnik politikailag elkerülhetetlennek.
Olyan érvelés ez, ami könnyen támogatható. Még az sem volna meglepő, ha néhány hét múlva a leakeni csúcs is felkarolná. Más kérdés -- és ettől válik minden annyira komplikálttá --, hogy persze azért valóban lehetnek olyan tagországok is, amelyek viszont a fentebb vázolt "eltérítő forgatókönyvben" gondolkodnak, s amelyek a továbbiakban aztán új érvként használhatják majd ezt az esetleges új megközelítést. De ez már része a mindenkori diplomáciai játékoknak, ami önmagában ugyanúgy nem dönt el semmit, ahogy egyelőre kizárni sem lehet adott fejleményeket.
Amit alighanem közben azért mindig célszerű szem előtt tartani, hogy ez az egész valahol egy folyamat, amiben nem kis mértékben maga a folyamat alakulása a meghatározó. És ma még nem tart ott, hogy bármit igazából meghatározhasson.

Brüsszeli nyilatkozatok értelmezésének iskolapéldája is lehet mindaz, ami Hubert Védrine francia külügyminiszter egy hét óta elhíresült kijelentése körül zajlik. A "franciák már megint lassítani akarnak"-tól a "nem lesz ebből bővítés 2007"-ig sok minden elhangzott időközben. Fóris Györy-->