BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szoft megoldás

Szűk hat hónappal ezelőtt még a Microsoft kettédarabolása tűnt valószínűnek, ehhez képest mára a trösztellenes törvényt megsértő szoftveróriás olyan büntetést alkudott ki magának, mellyel gyakorlatilag győztesként hagyhatja el a pástot. Lehet finoman fogalmazni, körülírni -- legalább annyira, mint ahogy azt maga a paktum teszi --, de ez mégiscsak győzelem, erre utal a versenytársak óriási elégedetlensége és a tőkepiacok részvényárfolyamot emelő válasza.
Az elmúlt hat hónapban -- különösen amerikai szemszögből -- alaposan megváltozott a világ és benne a Microsoft helye.
Először is az Egyesült Államoknak új elnöke lett. George W. Bush már a megválasztása előtti kampányban is hangsúlyozta, ellenzi a Clinton-adminisztráció Microsoft elleni szigorúságát. Véleménye kialakításában persze segítette az a mintegy 2,5 millió -- tegyük hozzá, teljesen legális -- dollár is, mellyel a szoftvercég támogatta pártja választási küzdelmeit.
Másodszor: a "közellenség" nem éppen megtisztelő szerepét a lefagyott Windows előtt ülő polgárok szemében Bill Gates helyett szeptember 11-től egy csapásra Oszama bin Laden vette át. Az afganisztáni akció és a lépfene árnyékában most messze eltörpülnek a Microsoft e-kereskedelmi világhódító tervei.
Harmadszor: a technológiai szektor továbbra sem szárnyal, tartós visszaesése pedig más iparágakat is magával húz. Az amerikai gazdaság barométerének is tekinthető számítógép-értékesítés alakulása éves szinten először váltott negatívra. A helyzet javulására egyetlen remény van, ez pedig épp annak a Windows operációs rendszernek az új, XP névre hallgató verziója, melynek pozícióit a versenytársak a perrel próbálták gyengíteni.
Hat hónapja a Microsoft a kettéosztás közeli állapotban az egyetlen választható taktika mellett döntött. A helyzet rosszabb már nem lehetett, így a per lezárását időhúzással kellett elodázni. Nyugaton a helyzet közben megváltozott, a taktika bevált.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.