Akár új idők kezdetét is jelentheti Szuzuki Oszamu tegnapi látogatása a kormányfőnél és a pénzügyminiszternél. Új beruházás szándékát említve az esetleges állami támogatásokról tárgyaltak, de a Suzuki Motor elnöke azt is elmondta, nem dőlt el, hogy Esztergomban, vagy másutt valósítaná meg azt a beruházást.
Szuzuki Oszamu mindig is meglehetősen talányosan fogalmaz, ha újságírókkal beszél, így pillanatnyilag nem világos, ha egyszer eldöntötte: jövőre százezerre bővítik a jelenlegi mintegy nyolcvanezres gyártókapacitást, hol máshol lenne érdemes évi húszezer autó számára új gyártóbázist és a hozzá szükséges infrastruktúrát létrehozni. Az esztergomi termelés megkezdésének tizedik évfordulójára időzített látogatása tehát afféle puhatolózásként értékelhető, vajon a kormány továbbra is támogatja-e adókedvezménnyel beruházási terveit.
Van azonban egy másik kérdés is.
Noha korábban úgy nyilatkozott, hogy Swiftet addig gyárt Esztergom, amíg vevő lesz rá, lehetséges, hogy nemsokára nem lehet eladni - legalábbis az EU-ban nem. A károsanyag-kibocsátási normák ugyanis szigorodnak, a Swiftnek pedig csak Euro-II-es motorja van. Ebből az következik, a Magyar Suzuki Rt. és az anyavállalat arra kényszerül, hogy belátható időn belül leváltsa a másfél évtizednél is régebbi konstrukciót, hiszen a magyar piac sosem vesz fel harmincezernél többet ebből az autóból.
Másrészt valóban szüksége lenne a márkának egy ütős kocsira, ha az egyre élesedő európai piacon meg kíván maradni, hiszen annak ellenére, hogy az egyébként bővülő magyarországi Suzuki-export több mint felét a tavaly bevezetett Wagon R+ teszi ki, de nyugat-európai eladásai meg sem közelítik a negyvenezret. Elérkezettnek látszik az idő egy új modell bevezetésére 2003-tól. Mindenesetre egy év múlva többet tudunk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.