BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Répássy-kaloda

Van egy jó hírünk és egy rossz. A rosszal kezdjük: még egy ideig újságírók maradunk. Az Alkotmánybíróság ugyanis felfigyelt arra az apróságra, hogy Répássy képviselő a válaszadás jogát korlátozás nélkül foglalná törvénybe. Ennyi a kifogás, nem több. Az indoklás szerint segítséget kell kapnia annak, "aki gyengébb helyzetben van, mint a tömegtájékoztatási eszközök felett rendelkezők". Mintha a tömegtájékoztatás "korlátlan urai", az egzisztenciális bizonytalanságban dolgozó újságírók eddig a gyengéket, a kicsiket, az árvákat és az özvegyeket tűzték volna tolluk hegyére, és nem a hatalmaskodókat, a jogaikkal visszaélőket, a közvagyon elherdálóit, a politikai hatalom gőgös urait. Ők a "gyengék", akiket védeni kell. Elolvasnám, mit írna Ady Répássyról.

A pórázt, amelyet a sajtónak kellene a politikusok nyakába vetni, a sajtó nyakába akasztják. Répássy képviselő boldogan jelentette be: "a magyar állampolgároknak rövidesen joguk lesz ahhoz, hogy a sajtóban róluk megjelenő jogsértő véleményre saját ellenvéleményükkel válaszoljanak". Sejtjük, kik azok a magyar állampolgárok, akiknek erre szükségük van. Csak annyi kell hozzá, hogy pontosítsák: Schlecht Csaba magyar állampolgár nem írhatja tele az újságot, csak két oldalt.

Egy idő után senkinek nem lesz kedve olyat írni, ami bárkinek nem tetszik, mert - igazságtartalmától függetlenül - le kell majd írnia saját állításának az ellenkezőjét is. Főleg, hogy közérdekű bírsággal is sújtják majd azt, aki a gyenge magyar állampolgárok személyiségi jogait megsérti. Az oknyomozó újságíró azonnal két cikket írhat: a második úgy kezdődik, hogy nem felel meg a valóságnak semmi abból, amit az előzőekben leírt. A személyiségi jogi perek eddig is nélkülözték a tényszerűséget, és a legjobb kereseti lehetőségnek számítanak Magyarországon. Ha a lex Répássyt bevezetik, legyen újságíró a Répássy. Örülhetnek a gyengék.

Bartus László-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.