A hirtelenség vége

A legalább esztendeje minden, a verbális politika sajátosságai alapján értelmezhető esemény kapcsán megkezdettnek minősített kampány a sorjázó januári események révén tényleg kibontakozik. Igaz, az MDF már a múlt héten megnevezte szerény számú képviselőjelöltjét - ekként igényt formálva a legfrissebb formáció szerepére -, szombaton viszont a baloldali ellenzéki pártok, a jövő héten pedig a többiek is lendületet vesznek.

A holnap elstartolók közül persze - a célratörő Fidesz-jobboldal egyetlen érdemi kihívója lévén - az MSZP az, amelynek akcióit indokolt kifejezett figyelemmel szemlélni. De ma, szűk három hónappal a választások előtt, nem lenne helyes határozott és végérvényes következtetéseket levonni a szerényebbek esélyeiről sem. Annál kevésbé, mivel az észrevétlenség irányába mutató szerepekbe kényszerült kicsik számára az előttünk álló időszak kínálja - meglehet - az utolsó lehetőséget arra, hogy a formálódó kétpártrendszer sodrásának ellenszegülhessenek.

Innen nézvést okvetlenül érdekes, mi az, amivel a kíméletlen történelem kerekét a más-más okokból szűkülő mozgástérben szenvedő szabad demokraták, vagy a 2002-t egy héttel később, de annál hangosabban kezdő FKGP-sek megpróbálhatják megállítani. A különböző habitusú, egyetlen lényeges szempont alapján sem összehasonlítható, mégis egyaránt tehetséges frontemberére építő két párt közül nyilván a szombaton Kuncze Gábor személyében merészen kormányfőjelöltet választó SZDSZ az, amely esetleg reménykedhet a létező jövőben.

Akárhogy volt eddig, láthatjuk, a politikai életben véget érnek a szűk esztendők. Január 12-től nem beszélhetünk "hirtelen" időkről. Átmenetileg.