Kezdőrúgás az államtól
Az útépítéshez vagy a könnyűiparhoz hasonlóan jelentős területe-e a magyar gazdaságnak a labdarúgás? Elsősorban ezt a - voltaképpen politikai - kérdést kellene megválaszolnunk ahhoz, hogy a futballban évtizede hasztalan remélt rendszerváltás végrehajtását célzó, legújabb kormányzati elképzelésekről véleményt mondjunk.
A Fidesz-kormány színre lépését követően tüstént érzékeltette: elsőrendű terveinek egyike a magyar labdarúgás konszolidálása. A sportághoz köztudottan kötődő miniszterelnök talán számíthatott a futball révén - kizárólag hosszú távon - kasszírozható népszerűség esetleges áldásaira is, de ma már látjuk, hiába. A sport akkor fizet, ha vannak eredmények, azok pedig nincsenek. Hiányuk oka, hogy a torz struktúrákat átalakítani, a nemegyszer zűrzavaros tulajdonosi szerkezeteket átláthatóvá világítani és a konstruktív magántőke jelenlétét általánossá tenni egyszerűen nem sikerült.
Noha a Magyar Fejlesztési Bank sportüzleti jelenléte apropóján felmerülhetnek kételyek (tudniillik, hogy mit is keres az állam pénze magántulajdonú gazdasági társaságokban?), az ügy a fent sorolt, evidens szándékok megvalósíthatósága felől vizsgálandó. A klubok anyagi helyzetének állami pénzek bevonásával történő rendezése kizárólag abban az esetben kap értelmet, ha a források igénybevételéhez előírandó feltételek az egész rendszer megtisztítását eredményezik. (Ezáltal térülhetnének meg a kifizetések.) A kérdés tehát az, hogy - igényt tartva a megkapható milliókra - hány klub kész vállalni az új helyzetet.
Egyvalami biztos: a szisztéma önerőből nem képes megreformálni magát, hiszen ez nem is érdeke. Ha pedig erre kívülről sem adódik lehetőség, a közeljövőben nem lesz futball Magyarországon. Kezdő felvetésünkre visszautalva: ki-ki meggyőződése szerint döntheti el, hogy ez mennyire fontos.
