Mozgástér az EU-tárgyalásokon

Bőven lesz feladata Orbán Viktornak, amikor a következő három-négy hét során az EU-csatlakozás pénzügyi kérdéseiről fog egyeztetni valamennyi uniós tagállam kormányfőjével (mint azt a tegnapi rádióinterjú során bejelentette). Mozgástere valószínűleg már lényegesen kevesebb.

Az időzítés jónak tűnik. Ezekben a hetekben kezdik "élesben" is megvitatni a tagállamok, mi legyen az unió álláspontja a bővítés jelentős pénzügyi kihatású fejezeteiben a tagjelöltekkel folytatott csatlakozási tárgyalásokon. A színfalak mögötti élénk egyeztetésekre utalnak a kiszivárgó nyilatkozatok, amelyek világossá teszik, hogy az EU kiinduló álláspontja nagyon kemény lesz. Ezt részben a tárgyalások természete indokolja (hiszen minden nemzetközi tárgyalás során a legfontosabb kérdésekben kell a legkeményebbnek lenni az elején), részben a két leginkább meghatározó tagállamban, Német-, illetve Franciaországban közelgő választások.

Van azonban egy még fontosabb érv amellett, hogy az EU nyitó álláspontjára a magyar fél meglehetősen csekély befolyást tud jelenleg gyakorolni: az, hogy a bővítésre fordítható összegek nagyjából adottak. Az unió állam- és kormányfői az 1999. márciusi berlini csúcson eldöntötték, hogy mennyi pénzt költenek az új tagokra a közös kasszából 2006 végéig. Dőreség lenne azt hinni, hogy bármely tagjelölt nyomására hajlandók lennének felrúgni a berlini számokat (és valljuk meg, Magyarország nem a legbefolyásosabb tagjelölt). Nincs és nehezen képzelhető is el olyan kényszerítő erő az EU-ban, amely miatt módosítania kellene ezeken. A bővítés első körébe kerülő országok számának hatról maximum tízre emelése miatt sem kell módosítani, hiszen legfeljebb négy kisebb új állam beemeléséről van szó, összesen alig több mint magyarországnyi lakossal.

Berlinben a bővítés első évére 6,45 milliárd eurót különítettek el az új tagoknak. Igaz, ott első évnek 2002-t gondolták, a mostani tervek szerint pedig 2004 lesz. A 2004-re vonatkozó berlini szám 11,61 milliárd euró volt. A mozgástér annyi, hogy a magyar diplomácia megpróbálhatja elérni, nyilvánítsák ezt a (Berlinben eredetileg a bővítés harmadik esztendejére szánt) összeget az első évben elkölthetővé. Vannak ugyanis olyan hangok az unióban, amelyek szerint a 6,45 milliárdos összeget kellene szétosztani az új belépők közt 2004-ben. A vita a következő hetek során arról fog szólni, hogy mi lesz a végső szám a 6,45-11,61 milliárd közti tartományban.

Ez első látásra igen széles tartomány, ha azonban a tagjelölti igények felől közelítjük meg, akkor még a felső határa is kevés. Magyarország például a strukturális és kohéziós támogatások terén lakosonként és évente 219 eurót kér, hiszen ez felel meg a jelenlegi átlagos uniós támogatási szintnek. Ha minden tagjelölt a jelenlegi szintet kéri (márpedig nincs okunk feltételezni, hogy a tárgyalások kezdetén bármelyikük is beérné kevesebbel), akkor az éves szinten 16 milliárd euró körüli összeg - vagyis jóval több, mint amennyit az EU az egész bővítésre szán, az agrártámogatásokkal együtt. Berlinben az új tagok strukturális és kohéziós támogatására csupán 5,83 milliárd eurót irányoztak elő 2002-re (2004-re pedig 7,92 milliárdot). Ahhoz, hogy a magyar igény teljesülhessen, tíz új tag első körös felvétele esetén nagyjából kétszeresére-háromszorosára kellene növelni a berlini keretszámokat. Még kedvezőtlenebb arányokat kapunk a mezőgazdasági támogatásoknál.

Tehát különösebb kockázat nélkül ki lehet már a tárgyalások kezdete előtt is jelenteni, hogy Magyarország kevesebb támogatást kap majd az EU-tól 2004-2006 között, mint a jelenlegi tagállamok. A tárgyalások tétje az lesz, hogy mennyivel kevesebbet kapunk, illetve mekkora kedvezményt lehet cserébe kiharcolni a közös költségvetésbe való befizetések terén (bár a befizetési kedvezmény a korábbi csatlakozások alapján elvileg ettől függetlenül is "járna" hazánknak). Több pénz híján Magyarország csak akkor kaphatná meg a mai tagokkal azonos támogatási szintet, ha Lengyelország kimaradna az első körből - ennek ma rendkívül kicsi az esélye. Elvileg persze lehetne forrásokat találni - arra hivatkozva, hogy a költségvetési bevételi plafontól távol vannak a tagállamok befizetései -, de erről érdemben nyilván csak a szeptemberi német választások után eshet szó (ha egyáltalán bármikor).

Most tehát hosszan lehetne fejtegetni, hogy mennyire másodosztályú lesz mindezek eredményeként a magyar EU-tagság az első években a jelenlegi tagokhoz képest: sem eurózóna-, sem Schengen-tagság, még a támogatásokból sem egyenlő elbánás alapján részesedünk... Mielőtt azonban elsietett következtetéseket vonnánk le, néhány dolgot feltétlenül le kell szögezni: egyrészt mindez nem a jelenlegi és nem is az előző (a tárgyalásokat megkezdő) kormány hibája, hanem objektív adottság. Másrészt a támogatások egészen bizonyosan így is a jelenlegi (az előcsatlakozási alapokon keresztül érkező) uniós segély sokszorosára rúgnak majd, s számottevő pénzbeáramlást jelentenek majd. Harmadrészt mindez még fontosabbá teszi, hogy Magyarország minél hamarabb bekerüljön az unióba, s jelen legyen azoknak a döntéseknek a meghozatalánál, amelyek rá is vonatkoznak majd. Ebből a szempontból nem is a 2004. év a kulcsdátum, hanem alighanem a 2005-ös. 2005-ben kezdik ugyanis a soron következő költségvetési tervezési ciklusra (várhatóan 2013-ig) szétosztani az uniós pénzeket. Aki ott lesz ennél az alkunál, nyilvánvalóan sokkal előnyösebben jön ki belőle, mint aki nem.

És ezen a ponton kell leszögezni a negyedik fontos elvet: ez a másodrangúság nyilván nem jelentheti azt, amit néhány éve ezen a fogalmon sokan értettek az unióban, ha a bővítés került szóba. Most ugyanis úgy tűnik, hogy (szerencsére) lekerült a napirendről az a néhány éve még népszerű elképzelés, amely egyfajta résztagsággal, nem teljes jogosítványokkal járó csatlakozással próbálta kecsegtetni a jelölteket - akik persze ettől féltek a legjobban. Jelenleg (szerencsére) nem látszanak olyan elképzelések, hogy a Magyarországnak Nizzában megígért 12 miniszteri tanácsi szavazat nem ugyanolyan szavazat lenne, mint Ausztria, Portugália vagy Belgium 12-12 voksa. A másodrangú tagság "pusztán" gyakorlati következménye lesz annak, hogy 1. hazánk a belépés pillanatában nem teljesíti (mivel objektív okok miatt nem is teljesítheti) az eurózóna- vagy a Schengen-tagság valamennyi feltételét, 2. Magyarországot senki sem képviselhette 1999-ben Berlinben.

A szerző a Világgazdaság munkatársa