861 centin tetőzőtt a Duna Budapesten, megkezdődött az apadás
Szerdán kevéssel éjfél után tetőzött a Duna Budapestnél 861 centiméteres vízállással, a gátak jól bírják a terhelést - közölte a Fővárosi Csatornázási Művek szakaszmérnöke. Török Tamás tájékoztatása szerint a vízszint beállt, lassú apadás várható a fővárosi szakaszon. A Buda-Észak árvízvédelmi szakasz védelemvezetője elmondta, hogy csütörtök reggelre mintegy tíz centiméteres apadás várható, és az áradó Duna valószínűleg a jövő hét második felére húzódik vissza a rakpart vízszintjére. Az eddig mért vízállásadatok közül a legnagyobbat - 848 centimétert - 2002-ben mérték, ezt a szintet a Duna a fővárosi szakaszán hétfőn 15 órakor érte el.
A Buda-Észak árvízvédelmi szakasz védelemvezetőjének tájékoztatása szerint a gátak és az árvízi kapuk jól bírják a terhelést, nagyobb szivárgások a legkritikusabbnak minősített Római-parton nincsenek. A buzgárokat ellennyomó medencével fékezik meg. A szakaszmérnök éjjel 2 órakor közölte azt is, hogy a Királyok útján a gátak agyagos megerősítésére már nincs szükség, de az Alterra cég munkagépei készültségben vannak.
Mintegy 100 ember dolgozott a Római-part árvízi védekezésen szerdára virradó éjjel három órakor - tapasztalta az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója. A Kossuth Lajos üdülőparton a hosszan tartó tetőzés idején intenzíven folyt az árvízi védekezés. A feltörő buzgárokat 48 önkéntes és a Fővárosi Csatornázási Művek 18 szakembere, illetve polgári védelmi alkalmazottak és az Alterra cég munkatársai munkagépekkel és homokzsákokkal próbálták meg körülbástyázni.
Török Tamás úgy vélte: az ár levonulásáig és a 861 centiméteres vízszint 750 centiméterre történő visszahúzódásáig a fokozott készültséget fenn kell tartani. Az ár levonulásáig megerősített járőrszolgálat figyeli az árvízi jelenségeket, a szakemberek pedig ellennyomó medencék építésével gátolják meg a buzgárok intenzív működését.
A Duna fővárosi tetőzésének időszakában a szentendrei HÉV vonalán a BKV szakemberei töltésmegerősítést végeznek több szakaszon - tapasztalta az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója. A Tímár utcánál a vasúti sínek mellett a budapesti közlekedési vállalat 25 dolgozója az átázás ellen fóliával és homokzsákokkal dolgozott a töltés megerősítésén. Csoportvezetőjük tájékoztatása szerint folyamatos váltással mintegy 100 ember vesz részt a HÉV vonalán folyó védekezési munkálatokban. Intenzív védekezés folyt a Batthyány téren is, magasították az aluljárók körül korábban homokzsákokból kialakított védelmi vonalat, hogy a feltörő víz ne juthasson le az aluljáróba.
A Búza utcánál a víz a csatornákból feltört az úttestre, és mintegy 15 centiméter magasságú víz borítja az utat, több szakaszon egy sávra szűkítették a közlekedést. Aquincumnál szintén vízátfolyások keletkeztek az utakon. A Duna tetőzésével nem alakult ki különösebb veszélyhelyzet a Margitsziget területén - közölte a védekezést irányító katasztrófavédelmi parancsnok. "A sziget területen az 5,6 kilométer hosszban épített védművekben semmilyen problémát nem észleltünk az éjszaka folyamán" - mondta Habuda László alezredes. "A Grand Hotel déli részénél száz méter hosszban kellett homokzsákokból terelőgátat építeni az éjszaka folyamán, hogy az átszivárgó belvizet elvezessék" - tette hozzá az alezredes. Tájékoztatása szerint az éjjel a hivatásos szervek állományából 135 fő vett részt védekezési munkálatokban.
A katasztrófavédelmi parancsnok reggel fél ötkor közölte: a szerdai nap folyamán dől el, hogy megkezdődik-e a folyó fővárosi szakaszán az apadás, a margitszigeti védekezés ennek függvényében változhat. Megjegyezte, hogy az árvízvédelmi veszélyhelyzet a kihirdetéstől számított 15 napig van érvényben. A margitszigeti árvízi védekezést irányító parancsnok azt is elmondta, hogy az egész sziget területén 24 órás járőrszolgálattal figyelték a 9 méteres vízmagasságig védő gátak szivárgását és a sziget területén kialakult buzgárok működését.
A BKV fődiszpécserének tájékoztatása szerint a főváros közlekedésében az előző napokhoz képest szerdán nem várható változás, a 2-es villamos viszont a Közvágóhídtól a Boráros tér helyett az Erzsébet-híd pesti hídfőjéig közlekedik. (MTI)


