Most startolhat a városok versenye
Hét új pályázatot hirdettek meg hétfőn városrehabilitációra az Új Magyarország fejlesztési terv regionális operatív programjai keretében. A felhívásokra a legnagyobb megyei jogú, a közepes méretű és a legkisebb városok egyaránt pályázathatnak, ezen az úton az első körben együttesen több mint 64 milliárd forint támogatást kaphatnak az érintett települések a 2007–2008-as akciótervek forrásaiból – közölte az új felhívásokat ismertetve Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter. Elmondta azt is, hogy további 29 milliárd forintot szánnak a megyei jogú városok és Budapest kiemelt projektjeinek támogatására, ugyancsak az első körben. A városrehabilitációs programokra összesen 270 milliárd forint a támogatási előirányzat 2007–2013 között.
A most megjelent pályázatok mind a hét régióra kiterjednek. Az előirányzott teljes keretből 41 milliárd forint szolgálja a funkcióbővítő és 15 milliárd a szociális célú városrehabilitációt, s további csaknem nyolcmilliárd a kisléptékű településfejlesztést. Ezekkel a forrásokkal elsősorban az új szemléletű, hosszú távra előre tekintő integrált városfejlesztési koncepciók megvalósítását kívánjuk ösztönözni – szögezte le a miniszter.
Az előzetes kalkulációk szerint összesen 212–316 projekt számíthat támogatásra az első körben. Két hónap áll rendelkezésre a régiók számára a megfelelő színvonalú pályázati vagy kiemelt projektek kialakítására – figyelmeztetett Mosonyi Balázs, a regionális operatív programok irányító hatóságának vezetője. Kizárólag minőségi városrehabi-litációs vagy településfejlesztési koncepciókkal lehet beszállni a versenybe. Azt a keretrészt, amit nem tudnak időben lekötni az érintettek, a forrásvesztés elkerülése érdekében a határidők elteltével átadják a többieknek.
A miniszter és az irányító hatóság vezetője egyaránt Nyíregyháza belvárosának rekonstrukcióját emelte ki jó példaként, ahol az önkormányzat mellett bekapcsolódtak a programba a vállalkozások, a kamarák és az egyházak. Fontos elvárás ugyanis, hogy a fejlesztési koncepciók széles partnerségen alapulva, a nagyobb projekteknél a magántőke 30–50, a kisebbeknél 20–25 százalékos részvételével valósuljanak meg.


