Világgazdaság

Glatz vállalná, Surányi lehet a befutó, Vértes még kivár

A Gyurcsány Ferenc által megnevezett lehetséges kormányfőjelölt-jelöltek közül az SZDSZ számára csak Surányi György az egyetlen feltétel nélkül elfogadható személy.

A Gyurcsány Ferenc által megnevezett lehetséges kormányfőjelölt-jelöltek közül az SZDSZ számára csak Surányi György az egyetlen feltétel nélkül elfogadható személy - mondta Fodor Gábor az MR1-Kossuth Rádióban. A liberális pártelnök szerint a volt jegybankelnök az egyetlen, aki körül nincsenek kérdőjelek, aki képes lehet a kormányzatba, politikába vetett bizalmat helyreállítani itthon és külföldön, és a politikai nyomástól mentesen tudná irányítani az országot.

Fodor abban bízik, hogy meg fognak tudni egyezni, mert az ország érdeke most az, hogy cselekvőképes kormánya legyen, egy előre hozott választás pedig legalább fél év kiesést hozna.

"Nem kell mindenáron megegyezni, és lehet, hogy a vége mégis előre hozott választás lesz, de amíg esély van, törekedni kell megtalálni azt a közös halmazt, amelyben mindkét párt elképzelései egyesülni tudnak" – hangsúlyozta Fodor. Úgy látja, a három jelölt megnevezése nem nehezíti a helyzetet, természetes, hogy be kell őket vonni a programvitába, hiszen cselekedni a kormányfőnek kell majd, és nem lehet kész helyzetet teremteni a számára. Vértes jelölésén egyébként az SZDSZ kimondottan megrökönyödött.

A lehetséges programelemekről az SZDSZ elnöke éppen ezért nem is beszélt, csak annyit mondott, egyértelmű, hogy olyan program kell, amelynek alapja a Reformszövetség programja, de ahogy az idő múlik, azt is korrigálni kell. Az SZDSZ által a döntésre megszabott csütörtöki határidőt Fodor nem tartja mozdíthatatlannak, úgy látja, már azt is komoly előrelépés, hogy a nevekig már eljutottak.

Surányi: nem rajtam múlik!

Surányi György az MR1-Kossuth Rádiónak azt mondta: megtisztelőnek tartja, hogy szóba került a neve. A volt jegybankelnök úgy fogalmazott, hogy rajta nem múlna a megegyezés, de a feladatot csak akkor szabad elvállalni, ha a parlamenti pártok elfogadják ezt a megoldást. Surányi György arra nem kívánt válaszolni, miről tárgyalt a Fidesszel.

Glatz Ferenc vállalná a kormányfői megbízatást

Glatz Ferenc vállalná a kormányfői megbízatást, ha megfelelő társadalmi és politikai bizalmat kapna. Az akadémikus a Klub Rádió reggeli műsorában arról is beszélt, hogy kiemelten fontos feladatnak tartja a civil közélet újrateremtését, mert szerinte ma Magyarországon csak pártélet van, és ez nagy baj.

A tudományos akadémia volt elnökén kívül a volt jegybankelnök Surányi Györgyöt és a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját, Vértes Andrást. Surányi György megtisztelőnek nevezte a lehetőséget, amellyel csak akkor él, ha az összes parlamenti párttól támogatást kap. Vértes András ez ügyben még nem nyilatkozott.

Surányi miniszterelnök jelölt Glatz Ferenc Vértes