BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Középpontban a bankok

Előjáték. „Legfontosabb célunk a hiteláramlás újbóli beindítása” – áll a vezető nemzetgazdaságokat tömörítő G20 pénzügyminisztereinek hét végi találkozója után kibocsátott nyilatkozatban. Az április 2-i londoni G20-csúcs „felvezetéseként” tartott összejövetel résztvevői ennek érdekében kötelezték magukat, hogy továbbra is hozzájárulnak a bankok likviditásának bővítéséhez, igyekeznek megoldani az eladhatatlan, „mérgező értékpapírok” problémáját, és keresztülviszik a pénzpiaci szabályok szigorítását.

Az eredmény egyértelmű hangsúlyeltolódást jelent a találkozót megelőző amerikai–brit szempontok kárára, illetve a kontinentális Európa – elsősorban Berlin és Párizs – igényeinek javára. Peer Steinbrück német, illetve Christine Lagarde francia pénzügyminiszterek közös sajtótájékoztatójukon jelentős sikerként értékelték, hogy a pénzpiacok és hitelminősítők működésének szabályozása és átláthatóbbá tétele immár a többi G20-tagnál is értő fülekre talált. Különösen fontos változás e tekintetben a brit és az amerikai álláspont megváltozása, hiszen Washington és London is a pénzügyi központjait féltette a regulatív szigortól.

Jól érzékelteti az új időket, hogy Barack Obama amerikai elnök még szombaton igyekezett egy nyilatkozatban kisebbíteni az USA és az EU közötti nézetkülönbségek jelentőségét a pénzpiaci szabályozás reformjával kapcsolatban. A kockázati alapok és a hitelminősítők ellenőrzésének szigorítását, illetve az adóparadicsomok ellehetetlenítését pedig Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter is létfontosságúnak nevezte annak érdekében, hogy a világnak „soha többé ne kelljen egy a mostanihoz hasonló válsággal szembenéznie”. A G20 pénzügyminisztereivel szinte egy időben a Nagy-Britanniában tartózkodó Angela Merkel német kancellár vendéglátójával, Gordon Brown miniszterelnökkel együtt tartott sajtótájékoztatón is az álláspontok közeledését ecsetelte. A jobb megértés ugyanakkor nem csupán a szabályozásra, de az eddigieken felüli konjunktúracsomagok szükségességéről folyó vitára is vonatkozott, amely korábban komoly feszültséget gerjesztett az újabb kiadásoknak ellenálló Berlin, illetve az azokat sürgető London között. A brit kabinet olyannyira óvatos lett az újabb élénkítő csomagok sürgetésével kapcsolatban, hogy Alistair Darling pénzügyminiszter először az áprilisi G20-csúcs után három héttel kívánja csak bejelenteni, készül-e egyáltalán újabb konjunktúrakiadásokra London.

G20-ajánlások

a protekcionizmus leküzdése, a szabad áru- és tőkeáramlás fenntartása

a G20 jegybankjai a kamatvágás mellett más, nem hagyományos monetáris eszközök alkalmazására is legyenek készek az élénkítés érdekében

a résztvevők üdvözlik a Pénzügyi Stabilitási Fórum (FSF) fennhatóságának kiterjesztését minden G20-tagra, és javasolják az április 2-i csúcsnak az FSF hatáskörének erősítését, az IMF/FSF közös válság-riasztó rendszerének beindítását

a mértékadó hitelminősítőkkel szembeni regisztrációs kötelezettség bevezetése



a G20 jegybankjai a kamatvágás mellett más, nem hagyományos monetáris eszközök alkalmazására is legyenek készek az élénkítés érdekében

a résztvevők üdvözlik a Pénzügyi Stabilitási Fórum (FSF) fennhatóságának kiterjesztését minden G20-tagra, és javasolják az április 2-i csúcsnak az FSF hatáskörének erősítését, az IMF/FSF közös válság-riasztó rendszerének beindítását

a mértékadó hitelminősítőkkel szembeni regisztrációs kötelezettség bevezetése Többletforrások az IMF-nek „Lényegi” forrásbővítésre tettek ígéretet a G20 pénzügyminiszterei a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF). Az IMF maga 250 milliárd dolláros „hadipénztárának” megduplázását tartaná szükségesnek, míg Timothy Geithner akár 500 milliárdos bővítést is elképzelhetőnek tartott.

A gond az, hogy a tőkeinjekcióban nagy szerepet szánnának a feltörekvő gazdaságoknak, miközben nem tisztázott, hogy azok cserébe milyen mértékben erősíthetik befolyásukat.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.