Világgazdaság

Nem szabad atomháborúval riogatni - véli a szakértő az észak-koreai robbantás kapcsán

„Nem szabad súlyos gazdasági szankciókkal sújtani Észak-Koreát a hétfői atomrobbantás miatt, mivel a térségben súlyos humanitárius katasztrófa alakulhat ki” – mondta lapunknak Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő.

„Komolyan kell venni az észak-koreai atomrobbantást, de nem szabad atomháborúval riogatni senki” – véli Tálas Péter, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai és Védelmi Központjának vezetője. Észak-Korea hétfőn jelentette be, hogy sikeres földalatti kísérleti atomrobbantást hajtott végre, valamint rövid – 130 kilométeres – hatótávolságú rakétát is kilőtt kísérletképpen. Az orosz hadsereg megfigyelőállomásai szerint a robbantás húsz kilótonna erősségű volt.

„Nem hiszem, hogy Észak-Koreának támadó szándéka lenne” – hangoztatta a biztonságpolitikai szakértő. Tálas Péter szerint a sztálinista vezetésű ország technikailag még nem tudja megoldani, hogy a jelenleg mintegy szobányi méretű töltetet miniatürizálva egy hordozórakétára tudják szerelni. A szomszédságban olyan atomhatalmak is szerepelnek – Kína, Oroszország és a térségben jelen lévő Egyesült Államok – melyek az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT.) a tagjai. Ők döntenek háború és béke sorsáról, így a sztálinista Kim Dzsong Il vezette ország nem kockáztathat meg egy atomháborút. A phenjani vezetésnek az a meggyőződése, hogy a világ függetlenségének felszámolására törekszik.

„Észak-Korea azt szeretné, hogy nagyhatalomként tekintsenek rá, mivel egy atomhatalommal máshogy bánnak, ezért a robbantási kísérlet inkább egy politikai üzenet” – mondta Tálas. A biztonságpolitikai szakértő szerint a legfontosabb kérdés az, hogy a nemzetközi diplomácia hogyan kezelje Phenjan atomkísérletét. Nagyon ritka ugyanis, hogy egy társadalmilag és gazdaságilag ennyire szegény ország szert tett volna ilyen típusú fegyverre.

„A nemzetközi szankciók kontraproduktívak, mivel éhínséget idéznének elő, s ez a térség számára sokkal veszélyesebb lenne annál, minthogy kialakul egy nukleáris hatalom” – hangsúlyozta Tálas. A szankciók ugyanis szociális feszültséget, társadalmi robbanást okozhatnak, amiből egy humanitárius katasztrófa alakulhat ki, ami Kínának, Dél-Koreának, és Oroszországnak sem érdeke, mivel nincsenek felkészülve többmillió koreai menekült ellátására, élelmezésére. Az sem lenne biztosítva egy esetleges rendszerváltásnál, hogy a hatalmi űrben mi lenne az atomfegyverek sorsa egy bizonytalan politikai helyzetben. Ugyanakkor a nemzetközi közvélemény nem mehet el szó nélkül az atomkísérletek mellett.

Tálas szerint a BT. tagok közül egyedül Kína tud hatni Észak-Koreára, s neki kellene az országot újra tárgyalóasztalhoz ültetnie. Phenjan nemrég vonult ki a hatoldalú tárgyalásokról, melyen atomprogramja leszereléséről folytattak. Az ENSZ ugyanis elítélte az április eleji, vitatott sikerű rakétakísérleteket. Észak-Koreának 2006 decemberében már volt egy kísérleti atomrobbantása, de az csak egy kilótonna erősségű lehetett.

Vatera.hu Kft. Richter Gedeon Nyrt. BÉT - Napi események Magyar Nemzeti Bank (MNB) KK - Főoldal bal elemzések - Gazdaság és Pénzügy Nemzetközi konfliktusok Pénzügyi és gazdasági válság Pályázati forródrót Deloitte KK - Képzés KK - Főoldal jobb Bajnai Gordon turizmus Politikai közvélemény-kutatások A szerkesztő ajánlja Vállalati jelentések Nyugdíjkérdés Magyarországon forintárfolyam Videoton Morgan Stanley atomrobbantás Felmérések influenza Elemzői vélemények Észak-Korea Bűnügyek szlovák euró gyógyszeripar Tálas Péter Reklám és Média Részvénypiacok Budai Bernadett Panasonic South-East Europe Kft. BT A szociális és adórendszer átalakítása Telebit Élelmiszerpiac fogyasztóvédelem Deviza- és árupiac KKV aloldal utazás Befektetési lehetőségek Botrányok a politikában Európai Unió Vaskerék Talmácsi Gábor Tudomány - Kultúra infokommunikáció Egészségügy - Gyógyítás KínaBajnai-csomag Fidesz-ügyek Adórendszer Magyarországon