Világgazdaság

Válságadót vetnének ki a nyugdíjakra, fizetésekre és minden jövedelemre a horvátok

Válságadót tervez bevezetni a horvát kormány, a recessziótól megtépázott államkincstár bevételeinek felduzzasztására.

Kedden a horvát parlament megkezdte a vitát az új adóról, amelyet a személyi jövedelemadón felül vetnének ki a havi 3000 kunát (mintegy 120 ezer forint) meghaladó fizetésekre, nyugdíjakra és minden más jövedelemre. Az kulcsa 3000 és 6000 kuna között 2 százalék, 6000 kuna fölött 4 százalék lenne, a horvát Hina hírügynökség keddi beszámolója szerint.

Ha a parlament elfogadja, akkor a válságadót augusztus elsejétől a jövő év végéig kell fizetni. Idén így 755 millió kuna, jövőre 2,1 milliárd kuna többletbevétele lenne a horvát költségvetésnek. Ezen kívül a kormány javasolja az áfa egy százalékpontos emelését 23 százalékra. Ebből 5 milliárd kunát remélnek.

A kormány egyszersmind további, 630 millió kunás kiadóscsökkentést is javasol a parlamentnek még idénre. Rövid időn belül ez lenne a horvát költségvetés harmadik felülvizsgálata. Másfél hete fogadták el Horvátországban az idei költségvetés második megkurtítását.

Horvát közgazdászok ugyanakkor inkább a kuna exportösztönző leértékelését, a jegybank cégeket segítő értékpapír-vásárlásait és mindenekelőtt az idegenforgalmat érintő nemzeti gazdasági stratégia kidolgozását tartanák szükségesnek a válságkezeléshez.

A horvát gazdaság teljesítménye kilenc éve óta nem tapasztalt mértékben, 6,7 százalékkal csökkent az idei első negyedévben. Visszaesett a legnagyobb ágazat, az idegenforgalom is. Az év első öt hónapjában 9 százalékkal csökkent a turisták száma a tavalyihoz képest. A júniusban már az egymást követő ötödik hónapban növekedett. A 4,5 millió lakosú országban 247 ezer fölé emelkedett a regisztrált munkanélküliek száma, ez 11,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Elemzők szerint Horvátország akár a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségére szorulhat. Ivan Suker pénzügyminiszter azonban úgy véli, az IMF nélkül is úrrá lesznek a nehézségeken. A nemzetközi pénzügyi szervezet a közkiadások visszafogásához köti a segítséget, "mi viszont magunktól is végre tudjuk hajtani ezeket a fájdalmas intézkedéseket", mondta Suker.

E hónap elején újabb kiadáscsökkentő programot terjesztett elő a horvát kormány, és rontott a gazdasági teljesítmény idei előrejelzésén. Jadranka Kosor miniszterelnök akkor közölte: a hazai össztermék (GDP) a korábban valószínűsített 2 százalék helyett várhatóan 4,5 százalékkal csökken idén, a költségvetésben pedig át kell csoportosítani 2,2 milliárd kunát, és 780 millió kunával csökkenteni szükséges a kiadásokat.

Nissan Magyar Nemzeti Bank (MNB) KSH Pénzügyi és gazdasági válság infrastruktúra-fejlesztés Reuters Bajnai Gordon gazdasági válság OTP adórendszer Politikai közvélemény-kutatások Gyógyítás-finanszírozás Tata A szerkesztő ajánlja Vállalati jelentések európai parlamenti választás EGIS Nyrt. Horvátország Draskovics Tibor Részvénypiacok Google Inc. Felcsuti Péter MSZP-ügyek GfK A munka világa Seffer István Opel Európai Unió BMW Acer Kft. ingatlanpiac ArcelorMittal JPMorgan tömegközlekedés megszorításokToyota