90 százalékos leépítést hajt végre az Alianz Békéscsabán
"Információim szerint az Allianz Hungária Biztosító Zrt. 66 békéscsabai dolgozójának szűnik meg október elsejétől a munkaviszonya. Úgy tudom, hogy minderről hétfőn tájékoztatják, tájékoztatták őket hivatalosan és kedden már be sem kell menniük dolgozni" — jelentette be hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján Erdős Norbert. A leépítéssel kapcsolatban az országgyűlési képviselő hétfőn tartott sajtótájékoztatót - írta a beol.hu.
Az országgyűlési képviselő elmondta, hogy a békéscsabai kirendeltség állománykezelési központként működött, amelyből három volt az országban. A társaság vezetése azonban megversenyeztette az egységeket, amiből Veszprém került ki győztesen. A megyeszékhelyen dolgozó 72 emberből így 66-an utcára kerülnek.
Erdős kifogásolta, hogy a cég egyetlen munkavállalónak sem biztosított arra lehetőséget, hogy az Allianz valamelyik, például veszprémi telephelyén dolgozhasson tovább. Érthetetlen nevezte azt is, hogy miért kell bezárni a békéscsabai állománykezelési központot, miközben az épület a cég tulajdona. Erdős jelezte, információi szerint a veszprémi központot viszont bérlik.
Nehezen értelmezhető a döntés azért is, mert a Békés megyei bérek jóval elmaradnak a dunántúlitól. Így ebben a tekintetben is kedvezőbb lett volna itt tartani az állománykezelési központot — hangsúlyozta a politikus, aki végül arra kérte a cég vezetőit, minél több Békéscsabán dolgozó szakemberüknek próbáljanak állást biztosítani.
Az Allianz az év elején indította el hatékonyságprogramát, amelynek célja az egyszerű, áttekinthető szervezeti struktúra kialakítása, amely alkalmas a megváltozott piaci környezetben a hatékony működtetés és szervezetirányítás ellátására.


