Háborúban a Google – Létrejön a digitális forradalom?
A Google az elmúlt öt évben több mint 10 millió könyvet tett digitálisan elérhetővé. Ezek közül 2 milliót már nem illet meg a szerzői jogi védelem, újabb 2 millió cím esetében pedig szerzői meghatalmazással történt meg a feldolgozás.
Az internetes óriás folytatná a projektet: 125 millió dollárt bocsátana a szerzői jogok tulajdonosainak rendelkezésére, hogy cserében digitálisan elérhetővé és kereshetővé tehesse a nyomtatásban már nem elérhető könyveket, amelyeket előfizetésért bocsátana az olvasók, illetve az intézmények rendelkezésére – jelenti az AP.
A kérdés az, hogy jóváhagyja-e a csoportos megállapodást az amerikai szövetségi bíróság. A helyzet most élesebbé vált, hiszen a Szerzői Jogi Hivatal Marybeth Peters vezetője kijelentette: a Google megállapodás tervezete alapvetően ellentétes a vonatkozó jogszabályoknak. Peters szerint a Google lépése aláásná a szerzői jogok kezelésének lehetőségét és súlyos következményekkel járna a több országban megjelenő könyvek esetében.
Az illetékes nem akadályozhatja meg az üzlet létrejöttét, arról az illetékes bíróság október 7-én dönt majd. Ugyanakkor nem világos, hogyan befolyásolja Peters véleménye az igazságügyi minisztérium vizsgálatát, amelynek célja, hogy kiderítse: nem akadályozza-e a digitális könyvpiac szabadságát a Google elképzelése. A tárca szeptember 18-án hozza nyilvánosságra vizsgálatának eredményeit.


