Világgazdaság

Itt az új támogatott lakáshitel

Gőzerővel készülnek a hitelintézetek október 1-jére, amikortól ismét igényelhetik az ügyfelek a támogatott forintalapú kölcsönöket. A kedvező kondíciójú konstrukcióhoz kevesen juthatnak majd hozzá.

Kapható lesz a egyebek között az OTP-nél, az MKB-nál, az UniCreditnél, az FHB Jelzálogbanknál és a takarékszövetkezeteknél is. Az Axa Bank egyelőre vizsgálja, mekkora ügyfélkört érinthet az új hitel, és ez alapján mérlegeli majd, megéri-e kifejleszteni az új termékeket.

Érdeklődők már vannak szép számmal – számol be az OTP és az FHB is, ez nem csoda, hiszen a támogatott forintkölcsön az arra jogosultak számára kedvező alternatíva lehet a devizahitellel szemben. A kamata és törlesztőrészlete ugyanis alacsonyabb lehet a devizaalapú konstrukciókénál, emellett árfolyamkockázattal sem kell az ügyfélnek számolnia – magyarázza az UniCredit Bank.

A vonatkozó kormányrendelet szerint a kölcsönök kamata és kezelési költsége maximum 3 százalékponttal haladhatja meg az elmúlt három hónapban kialakult aukciós állampapírhozamok 110 százalékát.

Ez az átlaghozam szeptemberben az egyéves lejáratú állampapíroknál 8,94, az ötéveseknél 8,89 százalékos volt, vagyis jelenleg nagyjából 12,8 százalék körül van a plafon.

Ebből azonban még le kell vonni a támogatás mértékét, ez a hitelcéltól és a hiteligénylő gyermekeinek számától függően az állampapírhozam 40–70 százaléka lehet, így a hitelköltség kezdetben 6,5–9 százalék körül alakulhat.

További részletek a holnapi Világgazdaságban!

hitelek OTP UniCredit FHB lakáshitel forinthitel támogatott hitelek