BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Készülő kódexek a lízingpiacon is

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Sűrű ősz vár a cégekre – önszabályozásuk mellett jogszabályi változások is várhatók

SZABÁLYOZÁS. Bár a banki magatartáskódex vonatkozik a pénzügyi lízingtevékenységet végző cégekre is, de a lízingpiac fő szegmenseire vonatkozó etikai kódexen már külön is dolgozik a Magyar Lízingszövetség. A gépjármű-finanszírozás területén erre gyakorlatilag nincs szükség, hiszen ezt szabályozza a január óta érvényes felügyeleti felülvizsgálati folyamat (SREP), a flottapiacon pedig nyáron a tagok már bevezették a piaci szereplők etikai kódexét. A gép-berendezés lízing, az ingatlan- és a tehergépjármű-piac szegmensére ugyanakkor már készülnek az irányelvek a SREP analógiájára – tudta meg a Világgazdaság. Ezek elsősorban szintén a futamidőre és a szükséges önerő mértékére fogalmaznak majd meg szigorúbb követelményeket, amellett a transzparencia és a szimmetria elve – amelyet a hitelintézetek fogalmaztak meg – szintén az alapjaikat adja majd. Hordós Zoltán, az ágazati szövetség elnöke a készülő kódexekkel kapcsolatban elmondta: ezek kötelezők lesznek a szövetség minden tagja számára, és már folyamatban van egy minőségi védjegy bevezetése is, amelyet azoknak a lízingcégeknek ítélnek oda, amelyek az etikai kódex előírásai alapján tevékenykednek, megkülönböztetve őket a többiektől és elismerve minőségi szolgáltatásukat. Közben több más szabályozási kérdésben is folyik a munka a szövetség berkein belül, és lobbitevékenységükkel az idén már eddig is komoly eredményeket értek el. A lakáslízing például bekerült a bankmentő csomagba; a visszlízing-konstrukciók után megszűnt a dupla illetékfizetési kötelezettség; a pénzügyi vállalkozások értékvesztése elszámolható lett; és aktuális előrelépés, hogy változott a zálogjogi szabályozás a gépjárművek esetén. Az egyszerűsített gépjárműjelzálog-jog közjegyzői regisztrációja ötezer forint lesz, és október elsején lép hatályba. Az új szabályozás egyszerűbbé és olcsóbbá teszi az autólízinget: a zálogszerződést mostantól nem kell közokiratba foglalni, a regisztrációhoz elegendő lesz a magánokirat is. Így csak az ingójelzálog-jogi bejegyzést kell megfizetni. A zálogjogot online módon, néhány órán belül bejegyezhetik, a nyilvántartásból pedig bárki ingyenesen tájékozódhat arról, hogy a kiszemelt gépkocsit terheli-e zálogjog vagy sem.

Van viszont még teendő az ügynökszabályozás kérdésében, erre kiemelt figyelmet fordít a kormányzat is. A cél, hogy a pénzügyi közvetítői piacon fogyasztóvédelmi célokat szem előtt tartó egységes szabályozás szülessen.

Függőben van egy devizahitelezést szabályozó kérdés is, amely alapvetően a Magyar Nemzeti Bank javaslata. E szerint a teljes piacon belül csökkenteni kellene a devizakihelyezések volumenét, ennél konkrétabb részletek ugyanakkor még nem ismertek a módosítással kapcsolatban. Folyamatban van a polgári törvénykönyv (Ptk.) kodifikációja is, amely során a Ptk.-ban végre teret nyerhetne a pénzügyi lízing. VG

Üdvözlik a PSZÁF új jogkörét a lízingcégek

Támogatja a felügyelet fogyasztóvédelmi jogkörét a Magyar Lízingszövetség, és mindenben együttműködik vele – hangsúlyozza Hordós Zoltán elnök. Így például az ügynökszabályozási kérdésben ha hasonló követelményeket kapnak a lízingpiac értékesítői, mint korábban a biztosítási ügynökök, az oktatásban is szívesen részt vállalnak.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.