Kétszeresére nő a jövő évi deficit a lengyeleknél
A 2009-re várt, 27 milliárd zloty (1 zloty = 66 Ft) összegű lengyel költségvetési hiány jövőre 52 milliárd fölé kúszik – közölte Jacek Rostowski pénzügyminiszter. A bejelentést az elemzők úgy értelmezték, hogy az eddig különösebb megrázkódtatások nélkül viselt pénzügyi válságnak mégis lesznek kellemetlen következményei.
Megfigyelők szerint ugyanakkor nincs ok különösebb aggodalomra. A 2010-es pénzügyi évre előre jelzett 1,2 százalékos növekedés konzervatív számítási elveken nyugszik, így tarthatónak látszik. Ráadásul a tetemes el nem adott állami vagyon is komoly biztosítékot jelent Varsó számára.
A jövő évi deficit nyomán ugyan jócskán a maastrichti szerződésben meghatározott 3 százalékos plafon fölé megy a GDP-hez viszonyított hiány mutatója, de ez nem kirívó, mert a válság miatt a határértéket más tagállamokban sem tudják teljesíteni.
Varsóban egyébként továbbra is arra számítanak, hogy 2013 változatlanul reális céldátum lehet az euróbevezetés számára. Reuters


