A miniszter utalva a sajtóban az utóbbi napokban megjelentekre hangsúlyozta, hogy sem az ITD munkatársaival, sem Rétfalvi György vezérigazgatóval nincs konfliktusa sem neki, sem a minisztériumnak. Szakmai viták vannak elsősorban a takarékos gazdálkodás követelményei miatt. Hozzáfűzte: Rétfalvi György vezérigazgató menesztése nincs napirenden, távozása jelenleg az ő döntésétől függ.
A vizsgálat többek között ahhoz a bruttó 300 millió forint értékű tanácsadói pályázathoz kapcsolódik, amelyen a nyertes ajánlattevő Rétfalvi György volt üzlettársához köthető.
Az NFGM a múlt héten zárta le az ITD-nél folytatott belső vizsgálatot, amiről Varga István tájékoztatta Bajnai Gordon kormányfőt. Ezt követően rendelte el a miniszterelnök a kormányzati ellenőrzési hivatal vizsgálatát.
Rétfalvi György szerint a kormányzati ellenőrzési hivatali vizsgálat, illetve a gazdasági tárca vizsgálódása a személye elleni támadás. A Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott: a vizsgálat kezdeményezői előre elhatározták, hogy őt eltávolítják a vezérigazgatói posztról.
Rétfalvi György a napilapnak azt mondta: az ITD az elmúlt években teljesen átláthatóan működött, így nincs oka félni a vizsgálatok eredményeitől. Szavai szerint az elmúlt időszakban számos szakmai kérdésben volt nézeteltérése a gazdasági tárcával. Ide sorolta a befektetésösztönzés, illetve a kis- és közepes vállalkozói kör közti egyensúly felborulását, illetve egyes személyzeti kérdéseket.