A prosztatarákszűrés ötödével csökkenti a halálesetek számát – derült ki a világ legnagyobb prosztatatrákszűréssel foglalkozó tanulmányából (ERSPC). Ezért a Magyar Urológusok Társasága a jövő héten immár ötödik alkalommal szervezi meg a prosztatanapokat, amikor is a prosztata specifikus antigénjének (PSA) a szűréséé lesz a fő szerep. A leginkább veszélyeztetettek a 45 évnél idősebbek. A tavalyi egy helyszínnel ellentétben Budapesten az idén nyolc kórház urológiai osztályain várják a jelentkezőket (Bajcsy-Zsilinszky, Budai Irgalmasrendi, Dél-pesti, Péterfy S. utcai, Szent István, Szent János, Uzsoki Utcai Kórház, illetve SOTE Urológiai Klinika). A legsúlyosabb kór mellett azonban nem szabad megfeledkezni a – fiatalabb korosztály körében is egyre gyakrabban előforduló – prosztatagyulladásról, illetve a főként az ülőmunkát végzők esetében a kismedencei fájdalom szindrómájáról.
Az érdeklődők a prosztatahét keretében szervezett szűrésen, a pontos helyszínekről és időpon-tokról a www.prosztatnap.hu oldalon tájékozódhatnak. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.