BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mi lesz veled, Budapest?

Még a tartalmi kérdésekben sem jutottak dűlőre, így eredménytelenül végződött a tegnapi ötpárti egyeztetés a Fővárosi Önkormányzat és intézményeinek működéséről. Az öszszehívást Demszky Gábor kezdeményezte. A főpolgármester kijelentette: kisebbségből konszenzusos kormányzásra készül. Az új működési modellben mindenkit partnernek tekint. Az SZDSZ szerint a korábbi koalíció az MSZP-vel felbomlott, de Budapestnek nem lesz SZDSZ–Fidesz vezetése. Demszky azonban a Fidesznek felajánlotta, hogy jelöljenek főpolgármester-helyettest. Tarlós István, a Fidesz frakcióvezetője csak később reagál majd az ajánlatra, de pártja nem akar komoly partnere lenni a liberálisoknak. Az MSZP jelezte, hajlandó támogatni, hogy az SZDSZ kisebbségben irányítsa a várost. A Fidesz, a KDNP és az MDF egyébként a liberálisokkal ellentétben nem tartja megszűntnek az SZDSZ és az MSZP koalícióját, így nem kívántak tárgyalni a jelenlegi működési keretekről. Tarlós szerint az MSZP, amely most azt hirdeti, átláthatóságot akar a fővárosi cégeknél, évekig megakadályozta, hogy vizsgálat induljon a BKV-nál. Ezért nem bíznak a szocialistákban, az ügyészségtől várják a „kritikus ügyek” tisztázását.

A Fidesz tegnap a parlamentben újra be akarta nyújtani azt a törvénymódosítását, amely után feloszlatható lehetne a Fővárosi Közgyűlés. A házbizottsági ülésen azonban az MSZP és az SZDSZ nem engedte napirendre kerülni a kezdeményezést. ÉS

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.