NFÜ

Nem teljesítette nyilatkozattételi kötelezettségét mintegy 2500 cég

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) nyilvánosságra hozta szombaton a nyilatkozattételi kötelezettséget nem teljesítők listáját, amelyen mintegy 2500 cég szerepel. Az nfu.hu/atlathatosag oldalra felkerül minden olyan kedvezményezett, aki harmadik kiküldést követően sem vette át a nyilatkozatot, később pedig azokat is lajstromba veszik ugyanitt, akik elmulasztották a nyilatkozat kitöltését és visszaküldését - ismerteti honlapján megjelent közleményében az ügynökség. Hozzáteszi: az ellenőrzések előrehaladtával minden olyan kedvezményezett felkerül az oldalra, amely nem felel meg az átláthatóság törvényi elvárásainak. A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szeptember eleje óta több mint 46 ezer cégnek és civil szervezetnek küldte el az új átláthatósági nyilatkozatot. A kedvezményezettek felülvizsgálatának célja, hogy az NFÜ láthatóvá tegye, hogy az elmúlt években támogatásra jogosult cégek hol adóztak a támogatásokból megvalósított fejlesztések eredményeképp keletkezett jövedelem után. A tulajdonosi szerkezetről szóló nyilatkozat kitöltésére a kedvezményezetteknek az átvételtől számítva nyolc napjuk volt. A szűkös időkorlát miatt az NFÜ többször is kiküldte az értesítést azoknak a projektgazdáknak, akik valamilyen oknál fogva még nem vették át a nyilatkozatot, és még nem küldték vissza azt. Az NFÜ hangsúlyozza: a mulasztások esetében kivétel nélkül megindítja az elállási folyamatot, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy mindazok a cégek és egyéb szervezetek, amelyek nem tettek eleget a vállalt tájékoztatási kötelezettségüknek, elvesztik a korábban számukra megítélt támogatást.
2013.10.26. 12:21 Olvasási idő: 0 perc

Mire költenek lóhalálában 500 milliárdot?

A következő hetekben 65 milliárdot osztanak szét megújuló energia- és energiahatékonysági projektekre az új, 500 milliárd forintos uniós pályázati forrásból. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes közölte, hogy a strukturális alapokból például 10 milliárdot terveznek az egyházak energiahatékonysági beruházásaira, 50 milliárdot egészségügyi infrastruktúra fejlesztésre, 15 milliárdot közútfejlesztésére s 117 milliárdot a kkv-knak. Az LMP-s Vágó Gábor szerint az uniós kifizetések átláthatatlanul folytak.
2013.09.13. 17:06 Olvasási idő: 0 perc

A magyar termékek a Coop Rally középpontjában

2013.09.13. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

Lázár: Csányi az ország első számú uzsorása

Ötszáz-hatszáz milliárd forintos uniós támogatástól eshetünk el véglegesen, ha a kormány a következő hetekben nem hoz komoly döntéseket Lázár János Miniszterelnökséget vezető állalmtiktár szerint, aki kormánybiztosként vezeti a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ). Új elnöke nem lesz a szervezetnek, három új alelnöke viszont van.
2013.08.12. 11:57 Olvasási idő: 0 perc

Felülvizsgálatot kér egy cég furcsa módon elutasított pályázata miatt

A Plotinus tőzsdei cég tulajdonában lévő társaság pályázatát lepontozták, és a már megnyert pénzt elvették tőle. A cégek nyílt levélben fordultak az NFÜ-höz és az NFM-hez.
2013.06.25. 11:49 Olvasási idő: 0 perc

Negyven milliárd forintos hazai fejlesztés indul norvég pénzből

Több mint 40 milliárd forintnyi (mintegy 150 millió eurós) fejlesztési forrást hirdetnek meg hamarosan a Norvég Alap keretében – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára a támogatási program elindításáról szóló, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) és a norvég nagykövetség által megrendezett nyitókonferencia sajtótájékoztatóján.
2013.04.25. 11:30 Olvasási idő: 0 perc

NFÜ: több mint 2,7 milliárd forint kis- és középvállalkozásoknak

Még több mint 2,7 milliárd forintra pályázhatnak azok a kis- és középvállalkozások (kkv), amelyek tanácsadási tevékenységet vennének igénybe - tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kedden az MTI-t.
2013.03.05. 10:10 Olvasási idő: 0 perc

Felfüggesztette a mikrohitel programot az NFÜ - Péntekig lehet még pályázni

Péntek éjfélig jelentkezhetnek még uniós fejlesztési támogatásra a vidéki mikrocégek, miután a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) közölte: február 8-ával felfüggeszti a kombinált mikrohitel programot a konvergenciarégiókban (ez a közép-magyarországin kívül az összes magyarországi régiót jelenti).
2013.02.06. 15:14 Olvasási idő: 0 perc

Felpörögnek az ivóvíz projektek

Jelenleg mintegy 80 milliárd forintnyi ivóvízminőség-javítással kapcsolatos közbeszerzési eljárás folyik, és rövidesen újabbak is várhatók az ivóvíz program felgyorsításának köszönhetően. A 232 projektből hattal már végeztek.
2013.01.11. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

Debreceni villamos: Januárban újrakezdik

Januárban újraindulhat a debreceni 2-es villamos építése, miután a pályaépítéssel megbízott konzorcium és az önkormányzat megállapodott a szükséges szerződésmódosításokban - jelentette be Kósa Lajos fideszes polgármester pénteken Debrecenben.
2012.12.21. 17:46 Olvasási idő: 0 perc