Világgazdaság

Sokkal több meleget engedünk ki az ablakon, mint a szlovákok

Úgy tűnik, Magyarország megint messze lemarad az európai normáktól. Ezúttal az épületek hőszigetelésében. Egy most készült összehasonlító statisztikai elemzés szerint nálunk a hőszigetelési anyagok átlagvastagsága 5-8 cm-el kevesebb, mint a német minimum.

De nem sok dicsekedni valónk van Ausztriához, vagy Szlovákiához viszonyítva sem. Mi 40 százalékkal több energiával fűtjük a lakásokat, és végső soron az utcát, mint a szlovákok, és 60 százalékkal több meleg távozik a falainkon keresztül, mint Németországban hívta fel a figyelmet Kruchina Sándor, az Austrotherm Kft. szakértője.

 „Annak ellenére, hogy európai szinten van előrelépés, az EU szemlátomást nem tudta azt a megtakarítást elérni, amit kitűzött maga elé. Ennek az lesz a következménye, hogy az épületek energiafogyasztásának csökkentését közösségi szinten fogják szabályozni és központilag meghatározott értékeket kell majd minden országnak betartani. Ezek pedig sokkal szigorúbbak lesznek, mint a mostani hazai előírások.

Az tervei szerint például 2019-től csak zéró széndioxid kibocsátású házakat lehet engedélyeztetni. Ezek olyan épületek, amelyek nem használnak fosszilis energiát.

Jó lenne, ha nem sokkszerűen érne minket ez a változás, hanem a követelmények szigorításával haladnánk a kitűzött cél, a mind tisztább környezet felé. Ezért a legfontosabb előírásokat már idén, vagy 2011-ben módosítani kellene. A cég szerint érdemes a német, osztrák vagy szlovák határértékeket kitűznünk.

Autók fosszilis energiaFitch sztrájk Pénzügyi és gazdasági válság szigetel OTP széndioxid energia A szerkesztő ajánlja Vállalati jelentések forintárfolyam Orbán Viktor Austrotherm influenza autóipar Elemzői vélemények BAMOSZ Hitelek: lakás autó EU VPOP A szociális és adórendszer átalakítása MSZP-ügyek fogyasztási cikkek Élelmiszerpiac hőszigetelés Erdei Tamás Zöld ügyek Microsoft Egyesült Nemzetek Szervezete Opel Európai Unió Vaskerék szabvány MDF-ügyek Mercedes-Benz Világbank biztosítás kgfb infokommunikáció mtv Adórendszer Magyarországon tömegközlekedés