Világgazdaság

Euróbevezetést sürget az MNB alelnöke

A Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint vannak országok, ahol a visszaesés nem volt drasztikus, és a nemzetközi pénzügyi válság hatásai kevésbé voltak drámaiak, míg a világgazdaság korábbi fő motorját, a fejlett világot jelentős mértében megrendítette a krízis.

Hosszú és lassú kilábalásra kell számítani Magyarországon és a világon egyaránt – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Karvalits Ferenc. A Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint vannak országok, ahol a visszaesés nem volt drasztikus, és a nemzetközi pénzügyi válság hatásai kevésbé voltak drámaiak, míg a világgazdaság korábbi fő motorját, a fejlett világot jelentős mértében megrendítette a krízis. Karvalits Ferenc szerint a válság a nemzetközi finanszírozási környezetet is jelentősen megváltoztatta, így nem látható előre, hogy hosszú távon milyen tartós tőkebeáramlásra számíthat a Magyarország.
A forint-euró árfolyamról Karvalits úgy vélekedik, hogy csak egy hosszú távú új egyensúly esetén alakul ki az az árfolyamtartomány, amely egy fenntartható fejlődéshez, egy kiegyensúlyozott pályához szükséges. Az alelnök úgy véli, hogy a kis, nyitott gazdaságok számára az eurózónához való csatlakozás nagy biztonságot és stabilitást jelent, éppen ezért Magyarországnak minél hamarabb be kell vezetnie a közös európai pénznemet. Karvalits azonban az interjúban hangsúlyozta, hogy a csatlakozással lemondunk egy gazdaságpolitikai eszközről, az önálló monetáris politikáról.

Karvalits Ferenc elmondása szerint a jegybank mostani előrejelzése azt mutatja, hogy a korábban prognosztizált kockázatok egy része már realizálódott, így a tartalékok egy részét már el kellett kötelezni, ezért a költségvetés rendkívül szűk pályán mozog. A jegybank alelnöke szerint érdemi lépéseket az új kabinet a következő költségvetés megfogalmazásakor lesz képes megtenni, akkor tudja majd elmozdítani a gazdaság pályáját. VG

forint hivatali visszaélések Karvalits országgyűlési választások 2010 korrupció