Világgazdaság

Várakozás és médiahad az MDF-nél

Egyelőre nem mutatkozott a média helyszínen jelen lévő képviselői előtt a demokrata fórum "nagy duója", Dávid Ibolya és Bokros Lajos.

Az újságíróktól és a televíziós stáboktól szinte lépni sem lehet a Magyar Demokrata Fórum székházában, a Szilágyi Erzsébet fasoron, igazi választási hangulat azonban nincs. Ennek elsősorban az az oka, hogy aktivistákat, „rajongókat” nem látni, és még Bokros Lajos és Dávid Ibolya sem mutatkozott meg teljes életnagyságban a helyszínen.

A kissé nyomott hangulat oka a székházban folyó találgatások és kollégák közötti egyeztetések szerint az, hogy a Szonda Ipsos köztévében bemutatott közvélemény-kutatása szerint a párt nem ütötte meg az 5 százalékos küszöböt, ehelyett valószínűleg csak 3 százalékot szereztek. Igaz, Somogyi Zoltán, az MDF kampányfőnöke a helyszínen úgy fogalmazott: ez az előzetes adat „nem jelent semmit”. A székházba este 7 óra körül érkezett Herényi Károly viszont egyáltalán nem kommentálta az exit poll adatokat.

Eredmények híján a médiát egyedül Somogyi Zoltán látja el némi munícióval. A „torlódással” kapcsolatosan úgy fogalmazott: ha az Országos Választási Bizottság már délelőtt tudott arról, hogy egyes szavazókörökben még este is nagy torlódás lesz, mégsem tettek semmit, az valószínűleg súlyos hiba volt. Megjegyezte még, hogy a kampány szinte kizárólag a kölcsönös támadásokról szólt, és nem a programokról. Az előzetes részvételi adatok kapcsán pedig örömét fejezte ki, hogy sokan elmentek szavazni most vasárnap.

Suchman Tamás szavazás voks turizmus Goldman Sachs Moody's BMW Magyarország mdf OPEC Vállalati jelentések Dávid Ibolya EGIS Nyrt. Költségvetés 2012-2013 Mesterházy Attila forintárfolyam Orbán Viktor választás Cashline Kft országgyűlési választások 2010 General Motors Soros György bokros Részvénypiacok Dávid A szociális és adórendszer átalakítása mezőgazdaság MSZP-ügyek Lufthansa Deviza- és árupiac Samsung MDF-ügyek BMW kampányMSZP-ügyek