Világgazdaság

Soros megint sokat kaszált

A világ tíz legnagyobb kockázati tőkebefektető társasága – köztük Soros György cége - 28 milliárd dollár bevételt hozott partnereinek 2010 második felében, 2 milliárddal többet, mint amennyi a Goldman Sachs, a JP Morgan, a Citigroup, a Morgan Stanley, a Barclays és az HSBC adózott eredménye együtt véve – áll a Financial Times által közzétett felmérésből.

A világ tíz legnagyobb kockázati tőkebefektető társasága – köztük Soros György cége - 28 milliárd dollár bevételt hozott partnereinek 2010 második felében, 2 milliárddal többet, mint amennyi a Goldman Sachs, a JP Morgan, a Citigroup, a Morgan Stanley, a Barclays és az HSBC adózott eredménye együtt véve – áll a Financial Times által közzétett felmérésből.

A kockázati tőkebefektető vállalkozások (hedge fund) célja, hogy a jó ötlettel rendelkező, viszont tőkeszegény cégeknek segítséget nyújtson. A kockázat tőke fogalma többféleképpen határozható meg, attól függően, hogy egy projekt mely stádiumában lép színre a kockázati tőke, illetve milyen nagyságrendű.

Érdekes, hogy még a legnagyobb kockázati tőkebefektetőnek is legfeljebb 100 alkalmazottja van, míg a fent említett pénzintézetek közel egymillió főt foglalkoztatnak. A felmérés szerint a top 10 befektető társaság megalakulásuk óta 182 milliárd dollárt kerestek megbízóiknak, ebből Soros György cége, a Quantum Fund 35 milliárd dollárral gazdagította klienseit 1973-as megalakulása óta, s ezzel a legjobban kereső kockázati tőketársaságnak számít.

Soros társaságát szorosan követi a John Paulson’s Paulson & Co, amely 2010 második felében nettó 5,8 milliárd dollárt hozott befektetőinek, így ebben az időszakban megelőzte soros alapját is, ami 3 milliárd dollárt hozott. A New York-i székhelyű  Paulson 1994-es megalakulása óta 32,2 milliárd dollárt hozott, érdekes módon a legtöbbet a 2007 után.

A felmérést az Edmond de Rothschild Group-hoz tartozó LCH Investements készítette, amely folyamatosan figyeli a kockázati tőkebefektető társaságok hozamát.

Soros György 2008-ban befektetéseit illetően kerülte a bankokat, 2009-ben viszont már a válságból való kilábalásra játszott. Tavaly elsősorban az aranyra és az amerikai jegybank, a Federal Reserve kötvénykibocsátásaira voksolt, s bejött. Az aranybefektetések elsősorban a dollár árfolyamának történő kitettséget méréskelték.

A befektetési bankokat a pénzügyi válság kirobbanása előtt folyamatosan a kockázati tőkebefektető társaságokkal hasonltották, bár az utóbbiak mindig hangoztatták, a bankoknál jóval gyengébb a kitettségük.

A bankok adózott eredményének és a kockázati befektetők hozamának összehasonltása ugyan nem természetszerű, hiszen az általuk kezelt folyamatosan ingadozik, de sokat mond az alapok hatékonyságáról.

pénzügyi szolgáltató válság 2008 Bank kockázati tőke Soros György befektetés hedge fund