Világgazdaság

Trichet nehéz napja

Úgy tűnik, hogy az EKB elnök szövegírója a múlt havi sajtókonferencia előtt jó ideig szabadságon volt, ugyanis a bevezető nyilatkozat gyakorlatilag azonos volt a januárban elhangzottal. Trichet ezúttal nem ismételheti meg ezt a trükköt, ugyanis jelenleg három kulcsfontosságú kérdés van, melyre a piacok a megfelelő válaszokat keresik az e havi sajtókonferencián.

Először is felmerül a likviditás korlátlan szolgáltatásának kérdése, tekintve hogy az EKB erre csak április elejéig vállalt kötelezettséget (igaz az ígéret továbbra is magába foglalja az "ameddig szükséges" kitételt).

Emlékezzünk, hogy a hitelválság legelején (2007 augusztusában) az EKB arra kötelezte magát, hogy a pénzpiaci ügyletein keresztül átmeneti jelleggel (!) korlátlan finanszírozást biztosít a piacok számára (megfelelő biztosíték ellenében). Azóta eltelt három és fél év, és az intézkedés még mindig érvényben van, az EKB pedig már alig várja, hogy visszaléphessen, amint azt a piaci feltételek lehetővé teszik. Viszont úgy tűnik, hogy ez az idő még nem érkezett el. Az euró-pénzpiac likviditástöbblete a tavalyi év második fele óta csökkenő trendet mutatott (leszámítva a szokásos év végi megugrást).

A normálisnak mondható szint viszont egyelőre még nem állt be. A Libor-OIS spreadek (spot és határidős ügyletek) is javultak, és egyúttal megközelítették a tavalyi év márciusában és áprilisában jegyzett szinteket, amikor az EKB még elég magabiztosnak érezte magát, hogy véget vessen az ideiglenes intézkedésnek (igaz Görögország közbeszólt).

Mi úgy sejtjük, hogy az EKB a rövid lejáratú repóknál (értékpapír-visszavásárlás) tovább folyósítja a korlátlan pénzellátást, de a három hónapos futamidejű papíroknál fokozatosan megszűnteti azt. Elképzelhető, hogy a bank az utóbbit is megtartja még a következő egy-két hónapban, hogy a piac elég időt kapjon az átállásra.

A másik kritikus pont az olaj, pontosabban annak inflációra gyakorolt hatása. Az EKB ugyanezen az értekezleten tervezi bemutatni a legutóbbi gazdasági előrejelzését, melyet az általános bizonytalanság közepette készített el. Még ha a múlt havi sajtókonferenciából indulnánk is ki, akkor sem lenne igazán meglepő, ha az inflációs előrejelzést 2 százalék fölé tolnák. Ez értelemszerűen egy határozottabb (hawkish) reakciót fog kiprovokálni az EKB-tól, az USA-val szemben. Aki még nem tudná: a maginfláció Európában érzékenyebben reagál a headline infláció alakulására, mint ahogy az USA-ban.

Továbbá a Fed maginflációra való összpontosítása (amire nincs felhatalmazásuk, de az intézet keretein belül lehetséges) lehetővé teszi, hogy olyan pontossággal tekintsék át a headline infláció ingadozását (ezt Bernanke tegnap meg is tette), ahogy azt az európai döntéshozók nem tehetik. Ez könnyen jelentheti azt, hogy az EKB az inflációs kockázatot emelkedő ágban fogja látni.

Végül felmerül a kérdés, hogy Trichet milyen mértékben tesz finom utalásokat a pénzpolitika lehetséges módosítására. Bár a bankelnök azt állítja, hogy soha sem kötelezi el magát előzetesen, de akik átélték a 2006-2007-es szigorítási ciklust, azok ezt valószínűleg máshogy látják, tekintve hogy korábban gyakran elhangzottak az "éberség" és a "határozott éberség" kifejezések. De egyelőre még nem tartunk ott, hogy az EKB ilyen magabiztossággal irányítsa a piacot.

Továbbá az EKB idei évben felvett harciasabb hangneme már önmagában is gondoskodott a szigorításról, mégpedig az euró értéknövekedésén (+1,4 % - kereskedelmileg súlyozott), és a piaci kamatlábak emelkedésén (+70 bázisponttal a német 2 éves papíroknál) keresztül. Az inflációs kockázat változása kétség kívül fokozza a szigorítástól való félelmeket, de Trichet valószínűleg jobban tenné, ha harciasabb retorikájával nem öntene még több olajat a tűzre.

Jogi Nyilatkozat és Kockázati figyelmeztetés

Jogi nyilatkozat: A fenti szöveg marketing kommunikációs célra készült. Nem tartalmaz és nem is értelmezhető úgy, hogy tartalmaz befektetési javaslatot vagy befektetési ajánlatot, illetve pénzügyi eszközökkel kapcsolatos tranzakcióra vonatkozó ajánlatot, vagy arra vonatkozó megbízást. A múltbéli eredmények nem garantálják, és nem jelzik előre a jövőbeli eredményeket. Az FxPro nem veszi figyelembe az Ön személyes befektetési céljait, se pénzügyi helyzetét. Az FxPro nem foglal állást és nem vállal felelősséget a közzétett információ pontosságáért, se annak teljességéért, se olyan befektetésből származó veszteségért, melyet az FxPro bármilyen alkalmazottja, vagy egy harmadik fél által szolgáltatott javaslatból, előrejelzésből, vagy egyéb információból származik. Ez a szöveg nem a pénzügyi elemzés függetlenségét támogató jogi követelmények alapján készült és nem képezi tárgyát a pénzügyi elemzés terjesztésének előmozdítását tiltó rendelkezéseknek sem. A szövegben foglalt véleménynyilvánítások előzetes értesítés nélkül bármikor módosíthatók. A leírtakban foglalt vélemény sok esetben személyes jellegű, és nem mindig tükrözi az FxPro véleményét. Jelen közlés csak az FxPro előzetes engedélyével sokszorisítható illetve terjeszthető.

Kockázati figyelmeztetés: A CFD-k, melyek tőkeáttétes termékek, nagy kockázattal járnak és a teljes befektetett tőke elvesztését vonhatják maguk után. Éppen ezért a CFD-k nem minden befektető számára alkalmasak. Ne kockáztasson többet, mint amennyit kész elveszíteni. Mielőtt megkezdené a kereskedést, győződjön meg róla, hogy megértette az ezzel járó kockázatokat és egyben vegye figyelembe saját tapasztaltságának mértékét is. Ha szükséges, keressen fel független tanácsadót.

Az FxPro Financial Services Ltd tevékenységét a CySEC engedélyezi és szabályozza (engedélyszám: 078/07) FxPro Financial Services, Karyatidon 1, Ypsonas, Limassol 4180 Cyprus.

Kockázati figyelmeztetés: A CFD-k, melyek tőkeáttétes termékek, nagy kockázattal járnak és a teljes befektetett tőke elvesztését vonhatják maguk után. Éppen ezért a CFD-k nem minden befektető számára alkalmasak. Ne kockáztasson többet, mint amennyit kész elveszíteni. Mielőtt megkezdené a kereskedést, győződjön meg róla, hogy megértette az ezzel járó kockázatokat és egyben vegye figyelembe saját tapasztaltságának mértékét is. Ha szükséges, keressen fel független tanácsadót.

Az FxPro Financial Services Ltd tevékenységét a CySEC engedélyezi és szabályozza (engedélyszám: 078/07) FxPro Financial Services, Karyatidon 1, Ypsonas, Limassol 4180 Cyprus. ECB többlet likviditás -->

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek