Az egészségvédőknek nincs jobb véleménye a tömény sótartalmú ropiféleségekről sem. Ugyanis az ajánlott napi 5 gramm konyhasó négyszeresét fogyasztjuk, nem csoda, ha évente 65 ezer ember szív- és érbetegségben veszíti életét.
Úgy tűnik, a fejlett országok példájára nálunk is merész lett a hatóság, és végre kiteszi a stoptáblát: eddig a mértékig és nem tovább a sóból és a cukorból! Ezzel elismeri: most nagyobb az egészségügyi és pénzügyi kár az adóbevételekben jelentkező haszonnál.
Nagy fába vágta fejszéjét a kormány, ez abból is látszik, hogy már annak a kérdésnek az eldöntése sem lesz könnyű, melyik termék adóérett, melyik nem, s hol a határ.
Azután adódik a kérdés: ha egyszer a termék egészségkárosító, miért adót vetnek ki, és miért nem tiltják inkább be a forgalmazását? De aki ezt kérdezi, azt is kérdezze meg, hogy a közbiztosító miért finanszírozza a tudományos evidenciákkal bizonyítottan a cigarettafogyasztás miatt tüdőrákosok gyógyítását, vagy a mértéktelenül habzsoló, túlsúlyos szívbetegekét? Ugye, milyen képtelenség lenne a kezelés elutasítása a szolidaritás elvén nyugvó egészségügyi ellátás rendszerében?
Így a válasz csak az lehet: mindenki szabadon dönthet maga és gyermeke egészségéről. De vegye tudomásul, hogy az önártásnak ára van.
Amúgy a bigott egészségvédők feketelistája hosszú. De az időgép nem repíthet vissza bennünket a századokkal ezelőtti korok konyháiba, kocsmáiba. Így aztán ki-ki kedvére, pénztárcájára, netán egészségére tekintettel válogathat a cukros és sós ínyencségekből.
Ám kérdés, kiszorítja-e a jóízű víz, a tiszta gyümölcslé vagy az egészséget serkentő szőlőnedű a 400 millió liter, jeges teának nevezett lét.
