Világgazdaság

Éger: Minden eddiginél nagyobb bérfeszültséget okoz a kormány

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint minden eddiginél nagyobb bérfeszültséget generál az, ha megvalósul a kezdő szakorvosoknak szánt ösztöndíjprogram.

Éger István, a MOK elnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján átgondolatlannak nevezte a Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Szócska Miklós egészségügyi államtitkár által múlt pénteken bejelentett koncepciót, amely szerint havonta százezer forintos ösztöndíjat kaphatnak novembertől azok a rezidensek, akik az idén jelentkeznek a szakorvosképzésre, vállalják, hogy ettől kezdve tíz évig Magyarországon dolgoznak, továbbá nem fogadnak el hálapénzt.

Éger István azt mondta: a mintegy 30 ezer orvosból mintegy hatszázra kiterjedő intézkedés még az érintettek számára sem jelent biztos egzisztenciát, hiszen ők az 5 év - az ösztöndíj időszakának - elteltével "ugyanúgy beesnek abba a gödörbe", ahol a többiek vannak most, a fizetésük gyakorlatilag csökkenni fog.

A felvázolt rendszer a kamara elnöke szerint "önmagában nem jó". Nem értik például azt sem, hogy miért feledkeztek meg a fogorvosokról. Holott éppen ők azok, akik már évek óta nem részesülnek állami finanszírozású rezidensképzésben, havonta 60-100 ezer forintot kell fizetniük – hangsúlyozta Éger István. Az ösztöndíj feltételeként megjelölték a hálapénz megtagadását. A kamara szerint ez egy ellenőrizhetetlen, etikailag kezelhetetlen kérdés.

A MOK elnöke felhívta a figyelmet arra is, hogy a kamarákról szóló törvény értelmében a köztestületeknek joguk van a véleménynyilvánításhoz. "Ettől a jogtól a kamarát megfosztották" – mondta, megjegyezve: nem volt tudomásuk arról, mi készül, pedig talán ha előzetesen elmondhatták volna a véleményüket, "ez a fiaskó megelőzhető lett volna".

Éger István szerint az sem meglepő, hogy a rezidensek is elégedetlenségüknek adtak hangot a bejelentés kapcsán, hiszen a rezidensek sem csak hatszázan vannak. "Mit mondanak a tavaly végzetteknek?" – tette fel a kérdést, hozzáfűzve: "erre nem lehet azt mondani, hogy valahol el kell kezdeni".

A MOK elnöke szerint a rezidensek akciójára sem jelent megoldást ez az intézkedés, hiszen - mint mondta - volt olyan szakorvos, aki a bejelentést követően jelezte: eddig nem tette, de most már letétbe helyezi a felmondólevelét.

Éger István kifejtette: mintegy egy hónappal ezelőtt tárgyalássorozatot kezdtek a rezidensek sorsáról, valamint az orvosi életpályáról, akkor még arról volt szó, hogy nagyjából tíz nap múlva újra leülnek tárgyalni. "A folytatás helyett robbant a pénteki hír" - mondta a kamara vezetője, akinek a legutóbbi információi szerint a további tárgyalások augusztus végéig szünetelnek. 

Mindezek alapján Éger István szerint az egészségügyi tárcával történő egyeztetés nem tűnik eredményesnek. Ezért mérlegelik, hogy a kormányfőhöz, illetve a kormányfő közvetlen környezetéhez forduljanak az egészségügyi dolgozók bérezésének ügyében – tette hozzá. 

A sajtótájékoztatón Éger István a kamarai tagság kötelező válásának idején, április 1. és május 31. között szedett regisztrációs díjról szólva kérdésesnek nevezte, hogy "utólag a salátatörvényben foglaltakat ki hogyan értelmezi". Hangsúlyozta: jogászai megerősítették, hogy az adott időszak alatt hatályos törvények alapján szabályszerűen kértek a visszalépő kollégáktól háromezer forintos díjat.

Szócska Miklós közlése szerint a kezdő szakorvosoknak szóló, múlt pénteken bejelentett ösztöndíjprogram csak a kezdete az egészségügyi ágazat dolgozóit érintő bérkompenzációnak, a szaktárca bízik az ország jövőjében, annak gazdasági teljesítőképességében.

Az egészségügyért felelős államtitkár erről kedden sajtótájékoztatón beszélt, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökének aznapi nyilatkozatára reagálva, amely szerint minden eddiginél nagyobb bérfeszültséget generálhat a szakorvosok ösztöndíja.

"Nem akarunk itt megállni" – fogalmazott az államtitkár. Ennek kapcsán emlékeztetett arra is, hogy ez az ösztöndíjprogram sem csupán a szakorvosoknak, hanem az őket tanító mentoroknak, tutoroknak is pluszpénzt jelent majd. A jövőben pedig lépéseket fognak tenni, hogy ezt a programot az egész rezidensi karra kiterjesszék, mindemellett folyamatosan dolgoznak az egyes csoportok életpályamodelljein is - tette hozzá.

Szócska Miklós közölte: ezzel az ösztöndíjprogrammal szerettek volna most a végző rezidenseknek üzenni, akiknek a Magyar Rezidens Szövetség felmérése szerint a 30 százaléka, vagyis az egyharmada bizonytalan abban, mit csináljon. A rezidensszövetség elnöke nyilatkozta azt korábban: "azonnal lépnie kell a kormánynak, ha itthon akarja tartani az orvosokat" - emlékeztetett az államtitkár, hozzátéve: az első lépést megtették, most ennyire volt pénz. 

Mint mondta, tudatában van annak, hogy már a hiányszakmában dolgozó rezidensek ötven százalékos bérpótléka is problémákat okozott, továbbá tudják, hogy az ilyen jellegű bérfeszültség nem tartható fenn sokáig. Ezért amellett, hogy bíznak az ország gazdasági fejlődésében, az egészségügyi szaktárca folyamatosan dolgozik az olyan alternatív forrásteremtési lehetőségeken, mint amilyen a közelmúltban elfogadott népegészségügyi termékadó, amelynek a bevételét az egészségügyre, elsősorban az egészségügyi dolgozók bérére kötelesek fordítani. 

Ugyanakkor kiemelte azt is, hogy a szakorvosok ösztöndíja nem jár ingyen. Vállalniuk kell, hogy tíz évig a magyar állami egészségügyben dolgoznak, továbbá azt, hogy nem fogadnak el hálapénzt.

Utóbbi kapcsán Szócska Miklós azt mondta: épp a rezidensek kérése volt a paraszolvencia intézményének felszámolása. Ennek kapcsán meglepőnek nevezte, hogy az "egységes etikai normákat kialakító köztestület elnöke", Éger István azt mondta: a hálapénz megtagadását etikailag nem lehet kezelni.

Erre reagálva Szócska Miklós közölte: erről az ösztöndíjprogramról előzetesen valóban nem tárgyaltak, de az orvosi kamara vezetőségét az elsők között, részletesen tájékoztatták a kormány döntéséről.

Szócska Miklós cáfolta, hogy a rezidensekkel sem egyeztettek előre a kérdésben. Azt mondta, június 25-én Páva Hanna helyettes államtitkár több mint két órán keresztül tárgyalt a rezidensszövetség elnökével, Papp Magorral. 

Az államtitkár közölte: a rezidensek azon kijelentése sem igaz, hogy még mindig nem kapták meg a koncepció írásos anyagát. Azt ugyanis a bejelentés napján, már múlt pénteken elküldték a szövetség e-mail címére – tette hozzá.

orvosbér rezidensek kamara bérek