Dinnye-ügy: a kereskedők szerint nem volt kartellezés
A Gazdasági Versenyhivatal (GVM) eljárást indított több magyarországi kereskedelmi lánc ellen, mert feltételezik, hogy a görög dinnye értékesítésénél megsértették a versenykorlátozó megállapodás tilalmát – közölte a versenyhatóság csütörtökön. Az eljárásba a cégek – az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt., az Auchan Magyarország Kft., a CBA Kereskedelmi Kft., a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt., a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. – mellett a hatóság bevonta a Magyar Dinnye Szövetség Közhasznú Egyesületet, valamint a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanácsot is.
Az érintettek "vélelmezhetően megegyeztek egyrészt a Magyarországon termesztett görögdinnye 2012. július közepétől alkalmazandó áraiban, másrészt abban, hogy a Magyarországon kívül megtermelt dinnyét nem, vagy csak diszkriminatív árazással forgalmaznak Magyarországon" – áll a GVH közleményében.
„Önmagában az a tény, hogy a termelők és a kereskedők egy asztalhoz ülnek, és egyeztetnek nem törvénysértő, minden évben számos egyeztetés zajlik különböző fórumokon, ez természetesen nem jelent törvényszegést. A kereskedők álláspontja szerint ilyen egyeztetés zajlott, kartellezés ugyanakkor nem történt" - nyilatkozta a vg.hu-nak Vámos György. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára hozzátette: önmagában az azonos ár sem jelent kartellt, természetes piaci folyamatok, így az árkövetés is vezethet hasonló eredményre."
A főtitkár kifejtette: a vizsgálatnak három szakasza van, az elsőben a versenyhivatal arról dönt, hogy eljárást indítson-e, ha a vizsgálat mellett dönt, a másodikban lefolytatja azt, a harmadik lépésben pedig a versenytanács dönt arról, hogy történt-e szabályszegés, vagy sem. Vámos hangsúlyozta: „a vizsgálat megindulása önmagában nem jelenti azt, hogy történt jogsértés, meg kell várni az eljárás eredményét."


