BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szócska: Nőhet a létszám az integrált kórházakban

A betegellátás színvonalának és biztonságának javulása várható az egészségügyi intézmények integrációjától – jelentette ki Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár pénteken Hódmezővásárhelyen.

A kórházak integrációjával, a munkamegosztással, a közös tervezéssel hosszú távon is fenntartható rendszer alakul ki - mondta a politikus a makói és a hódmezővásárhelyi kórház összedolgozói értekezletét követő sajtótájékoztatóján. Azzal, hogy az állami kézbe került intézmények közösen vásárolják az energiát és a gyógyszert éves szinten akár tízmilliárd forintos megtakarítás is elérhető. Az első, mintegy negyven kórház gázszállítására kiírt közbeszerzési eljárással egymilliárd forintot sikerült megspórolni – tudatta az államtitkár.

 A hódmezővásárhelyi és a makói kórház a jövőben egyenrangú tagintézményként működik tovább, úgy, hogy mindkét betegellátó hely megtartja saját kistérségi feladatát – közölte Szócska Miklós. A politikus azt várja az integrációtól, hogy a Hódmezővásárhelyen indult, példaértékű Egészséges Vásárhelyért-program eredményeit Makón is sikerül hasznosítani.

Szócska Miklós az integrált intézményen belül lehetőséget lát többek között a közös ügyeletszervezésre is, amellyel csökkenthető az orvosok leterheltsége. Az integráció után, a népegészségügyi és pályázati programok indulásának köszönhetően akár növekedhet is a foglalkoztatotti létszám – mondta a politikus.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.