Világgazdaság

Majdnem egymásba rohant két gyorsvonat Kelenföldnél

Ugyanazon a vágányon, egymástól mindössze száz méterre, szemben állt meg két gyorsvonat szombaton délelőtt Kelenföld és Háros között, ahol a biztosítóberendezés hibája miatt egyetlen vágány járható - erősítette meg az Index információját a Mávinform. A MÁV később közölte, hogy a biztosítóberendezés meghibásodásakor alkalmazandó biztonsági előírások miatt nem fordulhatott elő baleset.

Peiper Károly közölte: a Pécsről érkező Tubes Intercity és a Szombathelyre induló gyorsvonat a nyílt pályán eddig tisztázatlan okok miatt haladt egymással szembe, azonban időben megálltak – közölte Peiper Károly, a Mávinform ügyeletese. Az esetet a MÁV biztonsági szakemberei vizsgálják és későbbre ígért a vasúttársaság részletes tájékoztatást.

Háros és Kelenföld között egy munkagép elszakította a biztosítóberendezés kábelét, ezért jelenleg akár 120 perces késésekre is számíthatnak a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs és a Budapest-Székesfehérvár-Gyékényes vonalon közlekedő vonatok utasai.

Bár egyelőre nem tisztázott, hogy hogyan mehetett egymással szemben ugyanazon a vágányon két személyvonat szombaton délelőtt Kelenföld és Háros között, de a biztosítóberendezés meghibásodásakor alkalmazandó biztonsági előírások miatt nem fordulhatott elő baleset -közölte a MÁV szombaton délután.

A közlemény szerint 10 óra 43 perckor egy Kelenföldről induló személyvonat "eddig tisztázatlan körülmények között" egy vágányon, szemben közlekedett a Pécsről érkező Tubes Intercity-vel. A fokozott biztonsági előírások miatt a vonatok lassan haladtak, az intercity sebessége maximum óránként 15 kilométer lehetett, így "a vasúttársaság felelősen és gyorsan eljáró munkatársainak köszönhetően sikerült megelőzni a balesetet" - írja a MÁV. A két vonat körülbelül száz méterre állt meg egymástól. A helyszíni hatósági vizsgálatok után a személyvonatot 14.15-kor visszahúzták Kelenföld állomásra, majd onnét indult Székesfehérvárra 14.54-kor. Az intercity 14.25-kor indulhatott tovább a Keleti pályaudvarra - közölték.

Hozzátették: "a MÁV professzionális üzemirányításának és az alkalmazott biztonsági előírásoknak köszönhetően Európa egyik legbiztonságosabb vasúttársasága. A kedvező biztonsági statisztika fenntartása alapvető cél, ezért is fontos a MÁV Zrt. számára, hogy az eset mielőbbi tisztázásával mód nyíljon a tapasztalatok levonására. A KBSZ (Közlekedésbiztonsági Szervezet) és a rendőrség bevonásával vizsgálat indul az esemény körülményeinek tisztázására, és a felelősség megállapítására. Ezt követően történhet felelősségre vonás."

A vasúttársaság emlékeztetett rá: szombat reggel 8:35-kor Kelenföld és Háros között meghibásodott a biztosítóberendezés, mert zajvédőfalak építésekor egy munkagép elszakította a biztosítóberendezés kábelét. A helyreállítását a szakemberek azonnal megkezdték. A biztosítóberendezés meghibásodásakor alkalmazandó biztonsági előírások betartásával, fokozott figyelemmel kell a vonatközlekedést megszervezni és lebonyolítani. Ezzel összhangban, az említett esetben úgynevezett "állomástávolságú közlekedést" vezettek be, mivel a két állomás között a jelzőberendezés nem működött. "A kapcsolódó biztonsági előírások betartásával hibás biztosítóberendezés mellett sem fordulhat elő baleset" - hangsúlyozza a MÁV.

A biztosítóberendezés javítása jelenleg is tart, amelyet várhatóan késő délután fejeznek be. A helyreállításig 30-120 perces késésekre számíthatnak az utasok, emiatt a Budapest-Székesfehérvár-Gyékényes, a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs, a Budapest-Székesfehérvár-Szombathely és a Budapest-Székesfehérvár-Tapolca vasútvonalakon közlekedő valamennyi vonat pót- és helyjegy megváltása nélkül igénybe vehető szombaton 11 órától 18 óráig. Az eredeti menetrend csak a javítási munka befejezése után állhat helyre, várhatóan a késő esti órákban.

Peiper Károly Tubes Intercity Szombathely gyorsvonat biztosítóberendezés Pécs Mávinform Kelenföld munkagép Háros MÁV