Világgazdaság

Másfél milliárdos útfelújítás a Közgép által is alkotott konzorciummal

Átadták szombaton a Tolna megyei Tengelicet Szedressel összekötő, 6235-ös számú utat. A 11,2 kilométeres útszakaszt 1,48 milliárd forintos költséggel teljes körűen felújítottak.

A Közgép Zrt., a Magyar Aszfalt Kft., az Euroaszfalt Kft. és a Swietelsky Kft. alkotta KMES konzorcium kivitelezésében elkészült beruházás százszázalékos európai uniós támogatással, az Új Széchenyi Terv keretében valósult meg.

A Tengelicen rendezett ünnepélyes átadáson Potápi Árpád, fideszes országgyűlési képviselő, Tolna megyei útügyi miniszteri biztos emlékeztetett: 2012-ben Tolna megyében két alsóbbrendű út felújítása valósult meg, idén a tengelici szakasz az első befejeződött útfelújítási projekt, 2014 májusában pedig elkezdődhet a Paks-Kölesd összekötő út rekonstrukciója. Hozzátette: októberben, novemberben országszerte 33 milliárd forintos forrásból 800 kilométernyi út újul meg. Tolnában 1,3 milliárd forintot fordítanak főutak felújítására, köztük a 6-os út Tolna megyei szakaszára, amelynek rekonstrukciója 2006 óta várat magára.

Rimai Rudolf, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Tolna megyei igazgatója elmondta: a most átadott szakaszon megerősítették a pályatestet, új kopóréteget építettek, hat méterre szélesítették az utat, amelynek mentén 14 új buszmegálló épült, hármat pedig felújítottak. A projekt keretében korszerűsítették az út vízelvezető rendszerét. A kivitelezésnél 35 ezer köbméter földet, 4,5 ezer köbméter útalapot és 6 ezer köbméter aszfaltot használtak fel.

A Magyar Közút tájékoztatása szerint az Új Széchenyi Terv keretében a Dél-Dunántúlon összesen 63 kilométernyi, erősen leromlott állapotú mellékút felújítása valósult meg. 2013-ban minden eddiginél nagyobb volumenben újítanak fel teljes körűen ilyen utakat: a zrt. országszerte összesen több mint 555 kilométert érintő beruházást hajt végre - írta szombati sajtóközleményében a társaság.

Új Széchenyi Terv KMES konzorcium Magyar Közút Nonprofit Zrt. Közgép Zrt. Euroaszfalt Kft. Magyar Aszfalt Kft. Szedres Swietelsky Kft. Paks Potápi Árpád Fidesz Tengelic Tolna megye kölesd útfelújítás Rimai Rudolf