A jobboldali pártok és az LMP támogatottsága kismértékben nőtt, a baloldali és liberális pároké pedig kissé csökkent az elmúlt egy hónapban, és emelkedett a pártpreferenciájukat titkolók aránya - állapította meg novemberi kutatása alapján az Ipsos, amely szerint az egy hónappal korábbiakhoz képest javult a közhangulat és mérsékeltebbé vált a kormányváltás szándéka Magyarországon.
A Fideszt jelenleg a választókorú népesség 27 százaléka támogatja, az MSZP 15, a Jobbik 7, az Együtt-PM 3, az LMP és a Demokratikus Koalíció 2 százalékon áll - közölte az Ipsos. A pártpreferenciával nem rendelkezők aránya nem változott, 42 százalék maradt.
A Fidesz 51, az MSZP pedig 26 százaléknyi eltökélt választót tudhat maga mögött - ez a különbség valamivel nagyobb a múlt havinál. A Jobbik - kis emelkedéssel - 13 százalékon áll, az Együtt-PM a biztos pártválasztói kör 4, a DK 3, az LMP 2 százalékára számíthat az Ipsos november első felében, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásából származó eredmények alapján.
A kormányváltást akaró, pártelkötelezettség híján lévő csoport voksaiért az ellenzéknek nagyon meg kell küzdenie - írta az Ipsos. A cég szerint hiába elégedetlenek a kormány tevékenységével (egy százfokú skálán 17 pontra minősítik), az ország helyzetével (92 százalékuk negatívan értékeli), az ellenzék munkáját sem tartják jónak (24 pontot adnak nekik). Ha ideológiai alapon döntenek a pártok között, akkor a baloldali nézeteket képviselő pártoknak lehet nagyobb esélyük, hiszen 52 százalékuk a bal-jobb tengelyen az előbbi tartományba, 22 százalékuk az utóbbiba helyezi magát. Bár az elmúlt egy hónapban némileg aktivizálódtak, de még így is csak kisebb részük, 39 százalékuk tervei között szerepel, hogy esetleg elmegy szavazni - mérte az Ipsos.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.