Nem lehet maradéktalanul örülni a pénzügyi rezsicsökkentésnek
Ma még bárki leadhatja a bankjánál az igénylést, hogy februártól havonta kétszer legfeljebb 150 ezer forint értékben készpénzt vehessen fel díjmentesen a bankautomatákból, vagy ha nincs kártyája, a fiókokból. A bankok nyilatkozatai alapján a tudatos ügyfelek le is csaptak a lehetőségre, ami érthető, racionális döntés a fogyasztók részéről, ha spórolnak a pénzügyi szolgáltatásokon.
Mégsem lehet maradéktalanul örülni a pénzügyi rezsicsökkentésnek, ez ugyanis eddig az egyik legellentmondásosabb intézkedése a jelenlegi kormánynak, hiszen a jelek szerint nincs másról szó, mint egy korábbi, „stratégiai atomfegyvernek” kikiáltott intézkedés korrekciójáról. Amíg bő egy évvel ezelőtt meg nem jelent a tranzakciós illeték a banki költségekben, szinte minden hitelintézetnél volt több olyan számlacsomag is, amely tartalmazott havonta néhány darab ingyenes készpénzfelvételt. Sőt, 2012 a nullás bankszámlák éve volt, szinte minden hitelintézet előrukkolt akkorra olyan számlacsomagokkal, amelyek a pénzügyi intézményt első számú bankként használó, és a pénzügyeit az interneten lebonyolító ügyfél számára az összes tranzakciót ingyenessé tették. A készpénzfelvétel mellett ingyen be lehetett fizetni a közüzemi számlákat, át lehetett utalni a pénzt, és a kártyás vásárlás is természetesen ingyenes volt mindenhol.
Amikor viszont a készpénzfelvételek esetében megjelent az először 0,3, majd később 0,6 százalékos, az elektronikus ügyletek esetében pedig 0,2, majd 0,3 százalékos tranzakciós illeték, a hitelintézetek azonnal elkezdték emelni az áraikat. Ez érthető is volt, az agyonadóztatott bankszektor a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a 2012-es évet 164 milliárd forintos veszteséggel zárta, a nyereségéből nem tudott volna betalicskázni a költségvetésbe még 300 milliárd forintnyi illetéket. Nem meglepő hát, hogy a tranzakciós illeték döntő részét a fogyasztókra hárította át a szektor, ahogy az sem, hogy őszre alig féltucat olyan bankszámla maradt, amely biztosított még ingyenes készpénzfelvételt az ügyfeleinek. Ráadásul ahol megmaradt ez a lehetőség, ott is csak az elit, az átlagosnál magasabb jövedelmű, nagyobb megtakarítással rendelkező ügyfélkör férhetett hozzá.
A banki ügyfelek persze zúgolódtak a dráguló szolgáltatások láttán. A nyugdíjasok közül egyre többen igényelték készpénzben a járadékot, és a munkavállalók is készpénzben kezdték kérni a fizetésüket, hiszen joguk van hozzá még akkor is, ha a munkáltató a haját tépi már az ötlet hallatán is, hogy több száz dolgozót bankókban és fémpénzben fizessen ki a hónap elején. A jelenségnek már a statisztikákban is jelentkezhetett némi hatása, a jegybank adatai szerint ugyanis 2013. harmadik negyedévének végén a háztartásoknál már 2434,8 milliárd forintnyi készpénz volt, ami történelmi rekordnak felel meg.
A bankok persze nem akarták elvinni az áremelkedések körül támadt balhét, nagyrészük a kondíciós listákban pontosan feltüntette, egy adott tranzakcióból mennyi a saját jutalékuk, és mennyi az államnak kötelezően befizetendő tranzakciós illeték. Sőt sokan levélben, vagy a honlapjukon külön üzenetben is tájékoztatták az ügyfeleket arról, hogy az új sarc miatt van szükség a díjemelésre. A zúgolódás célpontja így a fogyasztók egy részénél nem a hitelintézet, hanem az illetéket kivető kormány lett.
A pénzügyi rezsicsökkentés így kommunikációs szempontból jól jöhet a regnáló kormánynak, a „stratégiai atomfegyverrel” kivégzett ingyenes készpénzfelvételt sokak örömére sikerült feltámasztani. Más kérdés viszont, hogy valódi rezsicsökkentést is eredményez-e az intézkedés. A bankszektor terhei ugyanis ezáltal nem csökkentek, sőt az sem kizárt, hogy nőnek majd, ha a korábbinál többen választják a magasabb illetékkel terhelt készpénzhasználatot az elektronikus tranzakciók helyett. A közterheket pedig be kell fizetni, és másból nem lehet, mint az ügyfelektől beszedett pénzből.
Mondhatja persze a kormány, hogy a bankadó vagy a tranzakciós illeték nem az ügyfelet, hanem a hitelintézetet terheli, de ez ugyanúgy csúsztatás, mint amikor az egyszeri hitelügynök azt mondja, az ő jutalékát nem az ügyfél, hanem a bank fizeti. Marketingfogásnak lehet, hogy jó, de tudjuk, hogy az ügynököt is, és a bankra kivetett közterhet is végső soron mindig az ügyfél finanszírozza. Valahol tehát előbb-utóbb meg fognak jelenni az pénzügyi rezsicsökkentés költségei is a banki díjakban, rezsicsökkentés igazából nem lesz.
Ennél is súlyosabb probléma, hogy az intézkedés visszavethet egy kedvező folyamatot: a készpénzhasználat visszaszorulását az elektronikus fizetések javára. A Magyar Nemzeti Bank Jelentés a fizetési rendszerről című, 2012-ben megjelent tanulmánya szerint akár 106 milliárd forintot is spórolhatnánk évente nemzetgazdasági szinten, ha annyit bankolnánk elektronikusan, mint az észak-európai országok lakói. A „stratégiai atomfegyver” egyik legnagyobb előnye az volt, hogy felgyorsíthatta volna ezt a folyamatot azzal, hogy megdrágította a készpénzhasználatot az elektronikus fizetésekkel szemben. Ez meg is történt a statisztikák szerint, a kártyás vásárlások száma és értéke megugrott 2013-ban, miközben a készpénzfelvételek száma csökkent. A „pénzügyi rezsicsökkentés” viszont arra ösztönözheti a lakosságot, hogy visszatérjen a jó öreg készpénzhez.
