Amikor nemrégiben a McKinsey Global Institute (MGI) kutatói a mexikói gazdaság lemaradásának okait vizsgálták, egy lényeges megállapításra jutottak, miszerint a nagy és a kis cégek termelékenysége között jelentős különbség van. 1999 és 2009 között az 500 vagy több főt foglalkoztató cégeknél évente 5,8 százalékkal nőtt a munkatermelékenység mértéke. Ezzel szemben a 10 vagy kevesebb főt foglalkoztató kis cégeknél a mutató éves szinten 6,5 százalékkal csökkent. Továbbá a kis cégek által foglalkoztatottak aránya az amúgy már magasnak számító 39 százalékról 42-re emelkedett ebben az időszakban.
A két cégtípus közötti hatalmas különbség jelenségét – ami miatt nem csoda, hogy a gazdaság ilyen rosszul teljesített – a szerzők „két Mexikónak” nevezték el. Amilyen gyorsan a nagy, modern cégek fejlődtek a technológiai és a képzési fejlesztésekbe történő befektetéssel, a gazdaságot úgy vetették vissza a nem termelékeny kis vállalkozások. Ez anomáliának tűnhet, de valójában ez egy gyakori jelenség. Ha a fejlődő országokat vesszük szemügyre, akkor azt látjuk, hogy az egyes gazdaságok modern és elmaradó szektorai között jelentős szakadék jött létre.
Az nem számít új jelenségnek, hogy néhány cég és iparág lényegesen közelebb áll a globális termelékenységi szinthez, mint más vállalkozások és szektorok. Ami új és egyben aggodalomra okot jelenség, hogy a fejlődő gazdaságok alacsony termelékenységi mutatóval bíró szektorai nem zsugorodnak, hanem éppen ellenkezőleg, sok esetben egyre növekednek.
A különböző országokban korábban lejátszódó, magas növekedéssel jellemzett időszakok (mint például Dél-Korea, Tajvan és Kína növekedési csodáinak) közös vonása a gyors iparosítás volt. Mára ez jelentősen megváltozott. Még a jól teljesítő országokban is az iparosítás gyorsabb ütemben vesztett erejéből, mint a korábbi felzárkózási időszakoknál. Ezt a jelenséget idő előtti dezindusztrializációnak neveztem el. Még mindig megfigyelhető a fiatalok vidékről városokba történő áramlása, azonban nem gyárakban, hanem főként az informális, alacsony termelékenységű szolgáltatási ágazatban helyezkednek el.
Valójában a strukturális átalakulás visszássá vált: a feldolgozó ipartól idő előtt a szolgáltatásokra, a tradable ágazatoktól (azok a szektorok, amelynek termékei, szolgáltatásai bekerülnek a nemzetközi kereskedelembe) a non-tradable ágazatokra (kormányzat, egészségügy, építőipar, kiskereskedelem), a formális szektoroktól az informálisra, a modern cégektől a hagyományos cégekre, a közepes és nagy vállalkozásoktól a kisebbek felé helyeződött a hangsúly. Elemzések kimutatták, hogy a strukturális átalakulás ezen mintái jelentősen akadályozzák a latin-amerikai, afrikai és számos ázsiai ország növekedését.
Két módja van a gazdaság vezető és lemaradó részei között szakadék csökkentésének. Az egyik szerint elő kell segíteni a mikro- és kisvállalkozások növekedését, illetve azt, hogy a formális gazdaság részévé, és minél termelékenyebbé váljanak. Ezekhez számos akadályozó tényezőt kell megszüntetni. A gazdaság informális és hagyományos részét jellemzően nem támogatják megfelelően az állami szolgáltatások és az infrastruktúrák. Emellett el vannak vágva a globális piacoktól, alig férnek hozzá finanszírozási lehetőségekhez, és a munkavállalóik alacsony képzettséggel, iskolázottsággal rendelkeznek.
Számos kormányzat jelentős erőfeszítéseket tesz a kisvállalkozások erősítése érdekében, azonban ritkaságnak számít a sikeres példa. A kisvállalkozások támogatása gyakran társadalmi, politikai célokat szolgál, ahelyett, hogy a termelést, illetve a termelékeny növekedést ösztönöznék.
A második stratégia a modern cégek lehetőségeinek bővítése lehet, amely révén azok több olyan embernek adhatnak munkát, akik amúgy a gazdaság kevésbé termelékeny részeiben tudnának elhelyezkedni. Ez utóbbi tűnik a hatékonyabb módszernek. A kutatások szerint ugyanis kevés sikeres cég nőtt ki kis, informális vállalkozásból. Valójában ezekre már az induláskor is a nagyobb méret volt a jellemző, illetve olyan vállalkozók hozták azokat létre, akik a gazdaság fejlettebb részében szerezték meg képzettségüket, piaci tudásukat.
Valójában a feladat az, hogy egy olyan gazdasági környezetet kell létrehozni, amely ösztönzi a helyi tehetségeket és a tőkét, hogy azok a gazdaság modern, tradable ágazataiban működő vállalkozásokat hozzanak létre. Néha ehhez az is elég, hogy megszüntetik az állami korlátozásokat. Máskor a kormányoknak jóval proaktívabb intézkedéseket (például adókedvezmények, különleges befektetési zónák) kell meghozniuk, hogy nőjön az ilyen befektetések jövedelmezősége. Hogy pontosan milyen is legyen a megfelelő ösztönző politika, az a helyi korlátozó tényezőktől és a lehetőségektől függ. Minden kormányzatnak azonban meg kell vizsgálnia azt, hogy mindent megtesz-e a gazdaság modern szektorainak bővítése érdekében, amelyek a leginkább képesek arra, hogy felszívják a gazdaság többi, elmaradottabb része által foglalkoztatott munkaerőt.
Copyright: Project Syndicate, 2014.
www.project-syndicate.org
