Világgazdaság

Jól teljesítettek az önkéntes nyugdíjpénztárak

A Stabilitás Pénztárszövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak összesített vagyona 971 milliárd forint volt az idei első félév végén, ez éves összevetésben 12 százalékos növekedés, az első negyedév végi összvagyont pedig 5 százalékkal haladja meg - közölte a szövetség.

A pénztárszövetség összesítése szerint a jelentős vagyongyarapodás mellett kedvező fejlemény, hogy megállt az önkéntes pénztárak taglétszámának csökkenése, közel 1,1 millió tagja van a szövetséghez tartozó pénztáraknak.

A vagyonnövekedés eredményeként az egy főre jutó bővülése kétszámjegyű volt éves szinten, 16 százalékkal 888 600 forintra nőtt 2014 június végére.

A vagyon emelkedése bőven meghaladja az mértékét, az összvagyon reálértéken is jelentősen bővült - idézi a közlemény Lehoczky Lászlót, a Stabilitás Pénztárszövetség elnökét.

Az előző negyedévekhez hasonlóan az egyéni befizetések összege az idei második negyedévben is meghaladta a munkáltatói hozzájárulásokat. Összességében 2014 második negyedévében mintegy 12 milliárd forintot fizettek be a tagok és 9,2 milliárd forint munkáltatói befizetés érkezett az önkéntes nyugdíjpénztárakhoz - írták a közleményben.

A Stabilitás Pénztárszövetséggel együttműködő egészségpénztárak összesített vagyona az előző negyedévhez képest 1,4 százalékkal, több mint 42 milliárd forintra emelkedett június végére. Az egészségpénztárak összesen 9,5 milliárd forintot költöttek a második negyedévben a tagoknak biztosított szolgáltatásokra.

A Stabilitással együttműködő egészségkasszák taglétszáma június végére mintegy 5 ezer taggal bővült a március végi 722 ezer taggal szemben.

A Stabilitás Pénztárszövetség arra számít, hogy a jövőben a gazdasági fellendüléssel párhuzamosan a munkáltatók és a munkavállalók pénzügyi lehetőségei is javulnak, így a jövőben az egészségpénztári tagok száma is emelkedhet.

Autók OMV Hungária Kft. Magyar Nemzeti Bank (MNB) Nemzetközi konfliktusok Pénzügyi és gazdasági válság turizmus Moody's tech sport oracle Tőzsdei elemzések Oroszország autóipar Elemzői vélemények Hitelek: lakás katasztrófák autó A KSH jelenti repülés Reklám és Média fogyasztási cikkek Élelmiszerpiac A munka világa Tarlós István utazás GDP-adatok Fővárosi ügyek önkormányzati választások biztosítás ingatlanpiac nyugdíjNyugdíjkérdés Magyarországon Egészségügy - Gyógyítás