BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Százezrekbe kerülhet az ittas vezetés karácsonykor

Az ünnepek alatt az autósok hajlamosabbak lehetnek lazábban kezelni a zéró tolerancia szabályát, miközben akár csak egy pohár ital befolyásoltsága alatt is komoly baleset történhet. Pedig az alkoholos befolyásoltság alatt okozott baleset miatti kárt az autósnak meg kell térítenie a biztosító felé – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Az alkoholfogyasztás mellett történt balesetokozás még egy kisebb koccanás – az érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás megléte esetén is – akár százezrekbe is kerülhet az ittas vezetőnek. A kötelező biztosításra vonatkozó törvény értelmében ugyanis a biztosítók ilyen esetekben regresszálják, vagyis visszakövetelik a károkozótól a kár összegét.

Eközben elérkeznek a kgfb-váltással kapcsolatos határidők is. Annak az autósnak, aki november végéig felmondhatta és fel is mondta korábbi szerződését, december utolsó napjáig van még lehetősége az új, választott biztosítónál megkötni a szerződést. Ennek elmulasztása komoly következményekkel jár. Egyebek mellett a biztosítatlan időszakra fedezetlenségi díjat kell fizetni, ami jóval magasabb az átlagos kgfb-díjnál. Még ennél is nagyobb kockázat, hogy a károkozónak a Kártalanítási Számla kezelője számára meg kell térítenie a biztosítatlan időszakban okozott kárt.

Az idei évben megközelítőleg másfél millió személyautót érintett az év végi kötelező váltás, ám a jelenlegi becslések szerint ezzel a lehetőséggel még a tavalyi évinél is kevesebben, körülbelül 250 ezren élhettek. Nekik kell odafigyelniük a következő napokban arra, hogy december végéig megkössék a jövő évi kgfb-szerződést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.